Lazacalakúak (Salmoniformes)
Válassz alcsoportot!1
Ismerd meg a csoport állatait!

Pénzes pér
A pénzes pér hideg, tiszta és oxigéndús folyóvizek jellegzetes hala, amelyet magas, zászlószerű hátúszója…

Szivárványos pisztráng
A szivárványos pisztráng hideg vizű folyók, patakok és tavak hala, amelynek őshonos elterjedése a…

Dunai Galóca
A Dunai Galóca a Duna vízrendszerének nagy termetű, édesvízi ragadozó hala. Hideg, gyors folyású,…

Sebes pisztráng
A sebes pisztráng (Salmo trutta) változatos életmódú lazacfélék közé tartozó ragadozó hal. Hideg, oxigéndús…
Lazacalakúak (Salmoniformes) – amit érdemes tudnod
A lazacalakúak (Salmoniformes) a sugarasúszójú halak egyik rendje, amelyet a FishBase jelenlegi rendszerezése szerint egyetlen ma élő család, a lazacfélék (Salmonidae) alkot. Ide tartoznak többek között a lazacok, pisztrángok, szaiblingok, galócák, marénák és pérszerű halfajok; többségük hideg vizű északi területekhez kötődik, de több fajukat más kontinenseken is betelepítették. Ebben a kategóriában a lazacalakúak felismeréséről, édesvízi és tengeri életmódjáról, vándorlásáról, táplálkozásáról és természetvédelmi helyzetéről olvashatsz.
Egy rend, egy ma élő család
A lazacalakúak rendje nem azonos a lazacfélék családjával: a Salmoniformes rendhez a jelenlegi FishBase-besorolás egyetlen ma élő családot, a Salmonidae családot sorolja. A családon belül lazacok, pisztrángok, szaiblingok, galócák, marénák és más, egymástól eltérő külsejű halak találhatók.
A FishBase adatbázisa 11 nemzetséget és 245 fajt tart nyilván a lazacféléknél, de a fajok és nemzetségek száma a rendszertani felülvizsgálatokkal változhat. A kategória ezért a rend egészét célozza, nem csupán a köznyelvben lazacnak nevezett fajokat.
Felismerésük: zsírúszó és pettyes test
A lazacalakúak egyik jellegzetes bélyege a hátúszó mögött elhelyezkedő kis, húsos zsírúszó. Testükön többnyire apró, cikloid pikkelyek találhatók, úszóikban nincsenek kemény tüskék, a fiatal egyedeken pedig sok fajnál sötétebb, függőleges ivadéksávok, úgynevezett parr-jelek láthatók.
A külső megjelenés fajonként erősen eltérhet. A karcsú, vándorló lazacok, a patakok kövei között élő pisztrángok, a mélyebb tavakhoz alkalmazkodott marénák és a nagyobb termetű galócák nem írhatók le egyetlen testformával.
Patakoktól a tengerig
A lazacfélék között vannak egész életükben édesvízben élő, valamint vándorló fajok is. Az anadrom fajok életük egy részét folyókban és patakokban töltik, majd a tengerben növekednek, szaporodáskor pedig visszatérnek az édesvízbe. Más lazacfélék tavi vagy folyóvízi életmódúak, ezért nem tesznek tengeri vándorlást.
Előfordulásuk főként az északi félteke hideg és mérsékelt övi vizeihez kapcsolódik. A gyors sodrású, oxigéndús patakok, a nagyobb folyók, a hideg tavak, a félsós torkolatok és a tengeri partvidékek egyaránt fontos élőhelyet jelenthetnek az egyes fajok számára.
A kavicsos ívóhelyek jelentősége
Sok lazacféle kavicsos medrű folyó- vagy patakszakaszokon ívik. Az ikrákat a nőstény által kialakított mélyedésbe rakják, majd kaviccsal takarják be. A fejlődő embriók és a frissen kelt lárvák egy ideig a meder kavicsai között rejtőznek.
A szaporodás sikerét ezért közvetlenül befolyásolja a víz tisztasága, hőmérséklete, oxigéntartalma és a meder állapota. A duzzasztógátak, a meder átalakítása, a túlzott hordaléklerakódás és a vízhozam megváltozása elzárhatja vagy leronthatja az ívóhelyekhez vezető útvonalakat.
Ragadozók, planktonevők és mindenevők
A lazacalakúak táplálkozása nem egységes. A fiatal halak gyakran vízi rovarlárvákat és más apró gerincteleneket fogyasztanak, a nagyobb ragadozó fajok pedig halakkal és rákokkal is táplálkozhatnak. Egyes lazacfélék, köztük több marénafaj, a vízben lebegő apró élőlényeket szűrve vagy válogatva fogyasztják.
A táplálék összetétele az életkortól, az élőhelytől és az évszaktól is függ. A folyóvízi fiatal egyedek étrendje ezért jelentősen eltérhet ugyanazon faj tengeri vagy tavi kifejlett példányainak táplálkozásától.
Ismert képviselők a Dunától a Csendes-óceánig
A rend magyarországi szempontból is ismert képviselője a dunai galóca (Hucho hucho), amely nagyobb folyókhoz és hideg, oxigéndús vizekhez kötődik. A sebes pisztráng (Salmo trutta) többféle életmódú formában ismert: állományai között vannak egész életükben édesvízben maradó és tengerbe vándorló egyedek is.
A lazacfélék közé tartozik az atlanti lazac (Salmo salar), a csendes-óceáni lazacok több faja, valamint a szaiblingok, a tavipisztrángok és a marénák számos képviselője. A közeli rokonság ellenére ezek a halak eltérő méretet, táplálkozást, vándorlási mintázatot és szaporodási stratégiát mutatnak.
Vándorlási akadályok és természetvédelem
A lazacalakúak több fajának fennmaradása a folyók és a tenger közötti kapcsolat megőrzésétől függ. A gátak és más keresztirányú műtárgyak akadályozhatják a vándorlást, miközben a vízmelegedés, a szennyezés, a túlzott vízkivétel és az élőhelyek átalakítása az ívó- és nevelőhelyeket is károsíthatja.
A védelemben ezért fontos a folyók átjárhatóságának javítása, a hidegvízi élőhelyek megőrzése, a kavicsos mederszakaszok védelme és a vízminőség fenntartása. Az éghajlatváltozás különösen a melegedő, csökkenő nyári vízhozamú folyókban élő lazacfélékre gyakorolhat egyre nagyobb nyomást.



