Kullancsok (Ixodida)
Válassz alcsoportot!1
Ismerd meg a csoport állatait!
Kullancsok Ixodida – amit érdemes tudnod
A kullancsok (Ixodida) a pókszabásúak osztályába tartozó rend, amelybe a kemény és lágy kullancsokként ismert csoportok is beletartoznak. Vérrel táplálkozó paraziták: fejlődésük során többnyire tojás, hatlábú lárva, nyolclábú nimfa és kifejlett egyed állapoton mennek keresztül, miközben a gazdakeresés, a vedlés és a szaporodás az élőhelyi feltételekhez igazodik. A kategória az azonosításhoz fontos bélyegeket, a gazdaváltás változatait, az európai fajok élőhelyét és a kullancsok közegészségügyi jelentőségét mutatja be.
Rend a pókszabásúakon belül
A kullancsok az Ixodida rend képviselői, vagyis nem rovarok, hanem a pókszabásúak közé tartozó ízeltlábúak. A rend legismertebb csoportjai a kemény kullancsok családjába, az Ixodidae közé, valamint a lágy kullancsokként ismert Argasidae családba tartoznak.
A kategória ezért tágabb a kullancsfélék (Ixodidae) családjánál: a közönséges kullancs, az Ixodes ricinus mellett olyan nemzetségek is ide sorolhatók, mint az Amblyomma, a Dermacentor, a Hyalomma, a Rhipicephalus vagy a lágy kullancsok közé tartozó Ornithodoros.
Hogyan ismerheted fel a kullancsokat?
A kullancsok teste a vérszívás előtt lapított, vérrel teleszívódva azonban jelentősen kitágulhat. A lárváknak három pár, a nimfáknak és a kifejlett egyedeknek négy pár lábuk van, ezért a lárva nem tévesztendő össze a későbbi fejlődési alakokkal.
A kemény kullancsok hátoldalán szklerotizált hátpajzs, úgynevezett scutum található. A lágy kullancsoknál ez a pajzs hiányzik, testük rugalmasabb, szájszervük pedig felülről kevésbé feltűnő lehet.
Négy fejlődési állapot és vedlés
A kullancsok fejlődése tojásból, lárvából, nimfából és adultból áll. A tojásból kikelő lárvának még csak hat lába van, majd egy vérszívás és a vedlés után nyolclábú nimfává alakul; a nimfa újabb táplálkozást követően vedlik kifejlett egyeddé.
A lárva-, nimfa- és adultállapot közötti átmenethez a kullancsnak rendszerint vért kell szívnia. A ciklus hossza fajtól, hőmérséklettől, páratartalomtól és a megfelelő gazdák elérhetőségétől függően akár több év is lehet.
Egy, két vagy három gazda az életciklusban
A kemény kullancsok között egygazdás, kétgazdás és háromgazdás életciklus is előfordul. Háromgazdás ciklusnál a lárva, a nimfa és a kifejlett kullancs rendszerint külön gazdán táplálkozik, majd a vérszívás után a környezetben vedlik tovább.
A lágy kullancsok életmenete ettől eltérhet: több nimfastádiumuk lehet, és az egyes fejlődési alakok rövid, ismétlődő vérszívásokkal fejlődhetnek. Emiatt a gazdák köre és a gazdán töltött idő fajonként jelentősen különbözhet.
Gazdakeresés fűszálakon és avarban
Sok kullancs nem repül és nem ugrik, hanem a növényzet csúcsán várakozik, miközben elülső lábait előrenyújtja. Ezt a gazdakereső testhelyzetet questingnek nevezik: amikor egy állat vagy ember hozzáér a növényhez, a kullancs felkapaszkodhat rá.
A gazda jelenlétére többféle jelből következtethet, például testhőből, szén-dioxidból, szagokból, nedvességből és rezgésekből. A szárazság kedvezőtlen számukra, ezért a növényzet, a talajfelszín és az avarréteg páratartalma meghatározza, mikor aktívak.
Élőhelyek és európai képviselők
A kullancsok világszerte előfordulnak, az Antarktisz kivételével minden nagyobb földrajzi régióban találhatók képviselőik. Az egyes fajok elterjedése azonban eltérő, mert a megfelelő mikroklímára és a vért biztosító gerinces gazdák jelenlétére egyaránt szükségük van.
Európában a közönséges kullancs (Ixodes ricinus) főként párás lomb- és elegyes erdőkben, de megfelelő növényzetű gyepeken, legelőkön és városi parkokban is előfordulhat. Más fajok, például a Dermacentor reticulatus, a Rhipicephalus sanguineus vagy az Ornithodoros nemzetség képviselői eltérő élőhelyekhez és gazdákhoz kötődhetnek.
Kórokozók terjesztése és ökológiai szerep
A kullancsok vérszívás közben baktériumokat, vírusokat vagy egysejtű parazitákat vehetnek fel, majd későbbi táplálkozáskor továbbadhatják ezeket. Nem minden kullancsfaj terjeszt emberi betegséget, és egy faj jelenléte önmagában sem jelenti azt, hogy egy adott területen biztosan megtörténik a kórokozó átadása.
A kullancsok ugyanakkor nemcsak egészségügyi szempontból fontosak: a gerinces állatokkal kialakított táplálkozási kapcsolataik révén a természetes táplálékhálózatok részei. Az egyes fajok jelentősége a gazdakörtől, az élőhelytől, a kórokozóktól és a helyi környezeti feltételektől függ.


