Alkafélék (Alcidae)
Ismerd meg a csoport állatait!

Óriásalka
Az óriásalka nagy termetű, röpképtelen tengeri madár volt az Észak-Atlanti-óceán térségében. Az utolsó igazolt…

Lumma
A lumma északi tengerekben élő, fekete-fehér tollazatú tengeri madár. Sziklaperemeken költ, egyetlen tojását pedig…

Alka
Az alka az Atlanti-óceán északi részének zömök testű, fekete-fehér tengeri madara. Sziklás partokon telepesen…

Lunda
A lunda (Fratercula arctica) az Észak-Atlanti-óceán jellegzetes tengeri madara, amely a költési időszakban füves…
Alkafélék (Alcidae) – amit érdemes tudnod
Az alkafélék (Alcidae) a lilealakúak rendjébe tartozó madárcsalád. Az AviList v2026 szerint 25 fajuk 11 nemzetségben szerepel; közéjük tartoznak az alkák, lundák, csüllők, lumák, murreletek és a kihalt óriásalka közeli rokonai. Életük nagy részét az északi félteke tengerein töltik, a költési időszakban pedig sziklás partokon, szigeteken, hasadékokban vagy üregekben telepednek meg.
Egy család a lilealakúakon belül
Az alkafélék önálló madárcsaládot alkotnak a lilealakúak (Charadriiformes) rendjén belül. Az AviList v2026 összesítése 25 fajt és 11 nemzetséget sorol ide, köztük a lundák, az alkák, a lumák, a csüllők és a murreletek csoportjait.
A család fajai nem azonos külsejűek vagy életmódúak. A közös alap a tengeri élethez és a víz alatti üldöző úszáshoz való alkalmazkodás, miközben a költőhely, a testméret, a csőr alakja és az elterjedés fajonként eltérhet.
Szárnnyal úsznak a víz alatt
Az alkafélék rövid, erős szárnyaikkal a víz alatt hajtják magukat, mintha uszonyként használnák őket. Áramvonalas testük, tömör tollazatuk és hátra helyeződő lábuk segíti a merülést és az úszást, szárazföldön viszont sok faj kevésbé ügyesen mozog.
A legtöbb alkaféle repülni is képes, de a rövid szárnyak miatt a repülés gyors szárnycsapásokat igényel. A kihalt óriásalka volt a család egyetlen ismert röpképtelen képviselője.
Északi tengerek lakói
Az alkafélék kizárólag az északi féltekén fordulnak elő. Fajaik az Atlanti- és a Csendes-óceán hideg, illetve mérsékelt övi tengereiben élnek, és a költési időszakon kívül jellemzően a nyílt vízen tartózkodnak.
A partvidék csak az év egy részében fontos számukra. A költőtelepek többnyire szigeteken, tengerparti sziklafalakon vagy más, ragadozóktól viszonylag védett helyeken alakulnak ki.
Halak és más tengeri zsákmányok
Táplálékuk jelentős részét kisebb halak alkotják, de egyes fajok rákokat, krilleket és más tengeri gerincteleneket is fogyasztanak. A zsákmányt többnyire merülés közben, aktív úszással szerzik meg.
A csőr formája összefügghet a táplálékszerzéssel. A lundák például egyszerre több kisebb halat is a csőrükben tarthatnak, így egy merülés után táplálékot vihetnek fiókáiknak.
Sziklafalak, hasadékok és üregek
Az alkafélék költési stratégiái változatosak. A lumák és más fajok nyílt sziklapárkányokon rakhatják le tojásukat, míg a lundák, egyes csüllők és murreletek üregekben, sziklahasadékokban vagy kövek között költenek.
A fajok többsége telepesen szaporodik, de nem minden képviselőjük használ ugyanilyen költőhelyet. A marványos murrelet például a szárazföld belsejében, idős fák ágain is költhet, miközben táplálkozni a tengeren jár.
Lunda, lumák és csüllők
A család legismertebb képviselője a lunda (Fratercula arctica), amely az Atlanti-óceán északi részén költ, és színes nászcsőréről könnyen felismerhető. A közönséges luma (Uria aalge) zsúfolt tengerparti telepeken, sziklapárkányokon költ, míg a csüllők többnyire kisebb termetű, gyakran üregekben fészkelő alkafélék.
A fekete csüllő (Cepphus grylle), a vaskoscsőrű luma (Uria lomvia), az északi kisalka (Alle alle) és a szarvas lunda (Fratercula corniculata) ugyanahhoz a családhoz tartozik, mégis eltérő tengeri térségekben és költőhelyeken fordul elő.
Tengeri táplálékhálózatok és természetvédelem
Az alkafélék halakat és más tengeri állatokat fogyasztva kapcsolják össze a nyílt tengeri táplálékhálózat különböző szintjeit. Költőtelepeik egyben más tengeri madarak fontos élőhelyeihez is kapcsolódhatnak, ezért állományuk változása a tengeri környezet állapotáról is információt adhat.
A család egyes fajait a járulékos fogás, a túlhalászat, a tengeri szennyezés, a betelepített ragadozók, a zavarás és az éghajlatváltozás is veszélyeztetheti. A védelemhez ezért a költőszigetek megőrzése mellett a táplálékforrások és a tengeri vonulási, illetve táplálkozási területek kímélete is hozzátartozik.



