Csonttollúfélék (Bombycillidae)
Ismerd meg a csoport állatait!
Csonttollúfélék (Bombycillidae) – amit érdemes tudnod
A csonttollúfélék (Bombycillidae) a verébalakúak rendjébe tartozó, kis fajszámú madárcsalád. A jelenlegi rendszerezések szerint egyetlen nemzetségük, a Bombycilla három élő fajt foglal magában: a csonttollút (Bombycilla garrulus), a cédruscsonttollút (Bombycilla cedrorum) és a japán csonttollút (Bombycilla japonica). Közös életmódjuk fontos része a bogyós termések keresése, ezért mozgásukat gyakran a táplálék szezonális elérhetősége határozza meg.
Egy család, egy nemzetség, három faj
A csonttollúfélék önálló madárcsaládot alkotnak a verébalakúak rendjén belül. A család jelenleg egyetlen nemzetségre, a Bombycilla csoportjára épül, amelybe három élő faj tartozik: a holarktikus elterjedésű csonttollú, az Észak-Amerikában élő cédruscsonttollú és a Kelet-Ázsiában előforduló japán csonttollú.
A kis fajszám ellenére a család földrajzilag kiterjedt területen jelenik meg. A fajok rokonságát elsősorban jellegzetes testfelépítésük, tollazatuk és hasonló táplálkozási stratégiáik kapcsolják össze.
A felismerés kulcsa: bóbitás fej és viaszszerű tollcsúcsok
A csonttollúfélék zömök, selymes tollazatú madarak, amelyeknek feltűnő bélyege a hegyes fejbóbita, a fekete szemmaszk és a kontrasztos szárnyrajzolat. Farkuk végén rendszerint sárga szegély látható, a szárny egyes evezőtollain pedig vörös, viaszszerű képződmények jelenhetnek meg.
A tollcsúcsok mérete és száma egyedenként, életkor szerint és fajonként is változhat. A csonttollún a vörös tollcsúcsok, a sárga farokvég és a szárny fehér mintázata együtt különösen jellegzetes megjelenést ad.
Bogyókra hangolt táplálkozás
A család fajai főként lédús terméseket és bogyókat fogyasztanak. Táplálékuk lehet például boróka, madárberkenye vagy más fás szárú növény termése, a költési időszakban pedig a rovarok szerepe is megnőhet.
A gyümölcsök cukortartalma nagy energianyereséget biztosít, ezért a csonttollúfélék gyakran nagyobb csapatokban jelennek meg a termő fákon és cserjéken. A termések elfogyasztásával a magok terjesztésében is részt vehetnek.
Északi erdők lakói, délebbre vándorló csapatok
A csonttollú főként az északi tajga tűlevelű és elegyes erdeiben költ, gyakran tavak, patakok vagy mocsaras területek közelében. A cédruscsonttollú Észak-Amerika erdeiben, ligeteiben és gyümölcstermő élőhelyein fordul elő, míg a japán csonttollú Kelet-Ázsiához kötődik.
A költési időszakon kívül több faj nagyobb távolságokra is elmozdulhat, ha a megszokott táplálékforrások kimerülnek. Ilyenkor városi parkokban, kertekben és út menti fasorokban is feltűnhetnek, ahol elegendő bogyós termést találnak.
Csapatos és nomád életmód
A csonttollúfélék társas madarak: táplálkozás közben gyakran kisebb vagy nagyobb csapatokban mozognak. A termőhelyeket hangjelzésekkel és folyamatos mozgással keresik fel, majd a készletek fogyásával továbbállnak.
A csonttollú vonulása nem minden évben ugyanúgy alakul. Ha az északi költőterületeken kevés a hozzáférhető termés, délebbre nagyobb számban jelenhet meg; bőséges táplálék esetén viszont a faj egy része északabbra maradhat.
Költés erdős környezetben
A csonttollúfélék szaporodása többnyire a nyári időszakhoz igazodik, amikor a rovarok és más állati eredetű táplálékok könnyebben elérhetők a fiókák számára. Fészküket rendszerint fákon, ágak között építik, és a költési időben a sűrűbb erdei növényzet nyújt védelmet.
A család fajainak költőterülete és fészkelési viselkedése nem teljesen azonos, ezért a csonttollú jellemzőit nem érdemes automatikusan a cédrus- vagy a japán csonttollúra is kiterjeszteni.
Természetvédelmi jelentőség és megfigyelés
A csonttollúfélék megfigyelésekor a termő fákat és cserjéket érdemes figyelni, különösen ősszel és télen. A csapatok érkezése évről évre változhat, mert a madarak mozgását a termés mennyisége, az időjárás és a költőterületek körülményei is befolyásolják.
Az erdők, ligetek és gyümölcstermő cserjések megőrzése egyszerre segíti a táplálkozó- és költőhelyek fennmaradását. A család fajainak állapotát külön-külön kell értékelni, mivel elterjedésük, élőhelyhasználatuk és veszélyeztetettségük eltérhet.


