A compó (Tinca tinca), közismert nevén doktorhal, a hazai édesvizek egyik legkülönlegesebb, ugyanakkor méltatlanul háttérbe szoruló halfaja. Vastag, nyálkás bőre, jellegzetes olajzöld színe és békés természete miatt sok horgász szívéhez közel áll, miközben a természetes vizek ökológiai egyensúlyában is fontos szerepet tölt be. Bár nem tartozik a „rekordméretű” halak közé, szépsége és különleges életmódja mégis megérdemli a figyelmet.
A „doktorhal” elnevezés onnan ered, hogy a néphit szerint a compó nyálkája gyógyítja más halak sérüléseit, és jelenlétével „egészségesebbé” teszi az adott víz halállományát. Noha ez biológiailag nem igazolható teljes mértékben, a vastag nyálkaréteg valóban fontos védelmet biztosít a hal számára a kórokozókkal és a mechanikai sérülésekkel szemben. Ez a sajátos tulajdonság tovább növeli a faj „misztikumát” a horgászok és természetkedvelők szemében.
Az alábbiakban részletesen áttekintjük, hogyan ismerhető fel a compó, milyen élőhelyet kedvel, hogyan táplálkozik és szaporodik, miként érdemes horgászni rá, és végül összefoglaljuk a legfontosabb tudnivalókat erről a különleges halfajról. Az ismeretek nemcsak a horgászok, hanem minden természetbarát számára hasznosak lehetnek, aki jobban szeretné érteni tavaink és holtágaink titokzatos, zöldes árnyalatú lakóját.
Compó felismerése
A compó teste zömök, enyhén hengeres, erőteljes felépítésű, amely már első pillantásra megkülönbözteti a karcsúbb pontyféléktől. Bőre rendkívül vastag, erős nyálkaréteg borítja, amely tapintásra szinte gumiszerű érzetet kelt. Pikkelyei aprók és mélyen beágyazódnak a bőrébe, ezért messziről úgy tűnhet, mintha szinte pikkelytelen lenne. A hát- és farokúszója viszonylag rövid, de izmos, ami segíti a lassú, de kitartó mozgásban a sűrű növényzet között.
Színe általában olajzöld, sötétzöld vagy barnászöld árnyalatú, a has felé világosabb, néha sárgásan csillogó. A fényviszonyoktól és a víz tisztaságától függően a compó szinte „aranyzölden” vagy inkább sötét, majdnem fekete tónusban is pompázhat. A szemek különösen feltűnőek: kicsik, de élénk vöröses-narancsos íriszük messziről is jól látható, ami sokak szerint a compó egyik legszebb jellegzetessége.
A száj kicsi, félig alsó állású, ami arra utal, hogy a compó főként az aljzaton táplálkozik. A szájszegleteknél egy-egy apró bajuszszál található, ami segíti a táplálék felkutatását az iszapos aljzaton. A teljesen kifejlett példányok általában 25–35 cm hosszúak, de jó táplálékellátottságú, védett vizekben az 50 cm-es hossz és a 2–3 kg-os tömeg sem ritka. Bár nem számít óriáshalnak, erős testalkata és izmos úszói miatt meglepően jól küzd a horogon.
Jellemző tulajdonságai – összefoglaló táblázat
| Tulajdonság | Jellemző a compóra |
|---|---|
| Tudományos név | Tinca tinca |
| Köznyelvi név | Compó, doktorhal |
| Testforma | Zömök, hengeres, izmos |
| Testhossz (átlag) | 25–35 cm |
| Maximális hossz | ~50 cm körül |
| Testtömeg (átlag) | 0,5–1,5 kg |
| Maximális tömeg | 2–3 kg, kivételesen fölötte |
| Szín | Olajzöld–barnászöld, has felé világosabb |
| Pikkelyek | Nagyon aprók, mélyen beágyazódva |
| Nyálkaréteg | Rendkívül vastag, csúszós |
| Szem | Kicsi, vöröses-narancsos írisz |
| Szájállás | Félig alsó, kis bajuszszálakkal |
| Köznyelvi elnevezés oka | „Doktorhal” – gyógyító nyálka népi hite |
Compó élőhelye
A compó elsősorban álló- és lassan áramló vizek lakója, ahol bőven talál menedéket a sűrű növényzet és az iszapos aljzat formájában. Különösen kedveli a nádasok, gyékényesek, hínármezők szegélyét, ahol egyszerre talál táplálékot és búvóhelyet. A gyors sodrású, köves medrű folyószakaszok általában nem felelnek meg igényeinek, épp ezért elsősorban tavakban, holtágakban, csatornákban és lassú folyók mellékágaiban találkozhatunk vele.
A vízminőséggel kapcsolatban a compó viszonylag tűrőképes halfaj, de legjobban az enyhén iszapos, közepesen termékeny vizeket kedveli. Oxigénigénye nem nagy, ezért olyan tavakban is megél, ahol más, érzékenyebb fajok már nehezebben boldogulnak. Ugyanakkor a túlzott szennyezettséget, az extrém mértékű algavirágzást vagy az erősen romló vízminőséget hosszú távon ő sem viseli jól.
A búvóhelyek szerepe különösen fontos a compó életében: napközben gyakran szinte észrevehetetlenül rejtőzik a növényzet között, és inkább alkonyatkor vagy éjszaka indul aktív táplálkozó körútra. Társas viselkedésűnek mondható, főleg fiatalabb korában kisebb csapatokban mozog, míg az idősebb, nagyobb példányok többnyire magányosabb életmódot folytatnak. A sűrű hínármezők, gyökérzetek és bedőlt fák közelsége szinte biztos jele annak, hogy a vízben compó is élhet.
A compó élőhelyének fő jellemzői – táblázat
| Élőhelyi tényező | Compó szempontjából ideális jellemző |
|---|---|
| Víz típusa | Állóvíz, holtág, csatorna, lassú folyó |
| Vízmélység | Sekély–közepes (0,5–3 m), növényzettel |
| Meder típusa | Iszapos, iszapos-agyagos |
| Növényzet | Sűrű parti és aljzati növényzet, nádas, hínár |
| Víz áramlása | Gyenge vagy mérsékelt |
| Vízminőség | Közepesen termékeny, nem túl szennyezett |
| Oxigéntartalom | Alacsonyabb szintet is elvisel |
| Búvóhelyek | Gyökerek, bedőlt fák, növénybokrok |
| Hőmérséklet-tűrés | Jól tűri a melegebb vizet is |
Táplálkozása és szaporodása
A compó mindenevő, de erősen az aljzathoz kötött táplálkozási stratégiát folytat. Fő táplálékát az iszapban élő gerinctelenek alkotják: különféle férgek, lárvák, puhatestűek és kisebb rákok. Ezen kívül szívesen fogyaszt növényi részeket, elhalt szerves anyagokat és alkalmanként ikrát vagy apróbb halivadékot is. A bajuszszálak és az érzékeny szájkörnyék segítik abban, hogy az iszapos aljzatban kitapogassa a rejtőző zsákmányt.
Táplálkozása leginkább a kora reggeli és az esti órákban a legintenzívebb, de felmelegedett vizekben az éjszakai aktivitás is jelentős. Nappal gyakran kevesebbet mozog, a növényzet takarásában pihen vagy csak kisebb körökben kutat a közelben. A compó lassan növekvő halfaj, ami részben a viszonylag nyugodt életmódjának és táplálkozási szokásainak is köszönhető.
A szaporodási időszaka általában késő tavasztól nyár elejéig tart, amikor a víz hőmérséklete tartósan eléri a 18–20 °C-ot. Ilyenkor a compók sekély, növényzettel sűrűn benőtt részekre húzódnak, ahol a nőstények a vízi növényzetre vagy az aljzat közeli részekre rakják ikráikat. A hímek a nőstényekhez dörzsölődve termékenyítik meg az ikrát, gyakran erőteljes, felszíni „csobbanásokkal” kísérve a folyamatot.
Táplálkozás – főbb jellemzők
- Alapvetően mindenevő, de:
- fő tápláléka: iszaplakó gerinctelenek (férgek, lárvák, puhatestűek, rákfélék)
- kiegészítő táplálék: növényi részek, elhalt szerves anyag
- Táplálkozási zóna:
- elsősorban aljzatközeli, iszapos területeken
- kedvelt helyek: növényzettel borított mederszakaszok
- Napi aktivitás:
- csúcs: kora reggel és késő délután–este
- meleg nyári időben: erős éjszakai aktivitás is előfordul
Szaporodás – főbb tudnivalók
- Időszak:
- késő tavasz–kora nyár
- optimális vízhőmérséklet: 18–20 °C fölött
- Szaporodási hely:
- sekély, felmelegedő, sűrűn benőtt partszakaszok
- vízi növények, gyökerek, aljzati növényzet
- Ikrázás jellemzői:
- több részletben, több ívási hullámban történhet
- a nőstény nagy mennyiségű, apró ikrát rak
- az ikra ragadós, növényi felületekre tapad
A compó horgászata
A compó horgászata különleges élményt nyújt, mivel óvatos, gyanakvó természetű hal, amely nem támad rá vakon a csalit felkínáló szerelékekre. A legtöbb horgász úszós vagy finom fenekező módszerrel ered a nyomába, vékony, de megbízható zsinórral és kis méretű horgokkal. A túl vastag felszerelés gyakran gyanút ébreszt benne, ezért a „finomszerelékes” megoldások előnyt jelentenek, különösen tisztább vizű, óvatos compóállomány esetén.
Csali tekintetében a compó meglehetősen rugalmas: szívesen veszi fel a gilisztát, trágyagilisztát, csontit, pinkit, de a kukorica, tigrismogyoró, kisebb pelletek és puhább bojlik is eredményesek lehetnek. Gyakran beválik a kombinált csali, például giliszta + kukoricaszem együtt felkínálva. Etetéshez érdemes jó minőségű, finomszemcsés, inkább sötét színű etetőanyagot használni, amelyhez földet, agyagot és apró élő anyagot keverünk.
A compó általában a sűrű növényzet szélén, hínárfoltok között vagy nádfalak közelében tartózkodik, ezért a horgászhely megválasztása kulcskérdés. A kapás többnyire óvatos, az úszó lassan „sétálni” kezd, aprókat billen, majd egyenletesen elmerül; a bevágással nem szabad sietni, meg kell várni az egyértelmű elhúzást. Fárasztáskor a compó meglepően erős ellenfél, gyakran a növényzet felé tör, ezért a féket úgy kell beállítani, hogy tartsa is a halat, de ne szakadjon a szerelék.
Legfontosabb tudnivalók a compóról
A compóval kapcsolatban érdemes néhány kulcsinformációt külön is kiemelni, amelyek segítenek jobban megérteni ennek a fajnak a jelentőségét a vizeinkben. A faj védettségi státusza jelenleg nem fokozottan veszélyeztetett, de élőhelyeinek minősége és kiterjedése helyenként romlik, ezért felelős horgászati gyakorlatra van szükség. A méretkorlátozások és tilalmi idők betartása, a kíméletes bánásmód, valamint a túlzott zsákmányszerzés kerülése alapvető fontosságú.
A compó ízletes, szálkás, de jó állagú húsú hal, amely megfelelően elkészítve kiváló fogás az asztalon is. Ugyanakkor sok horgász inkább sportértéke miatt kedveli, és szívesebben helyezi vissza a fogott példányokat a vízbe. Ez különösen a lassan növekvő, idősebb, nagyobb compók esetén fontos, mivel ezek a halak jelentős szerepet játszanak az állomány utánpótlásában és genetikai sokféleségében.
Az alábbi összefoglaló a leglényegesebb, gyakorlatban is hasznos információkat tartalmazza a compóról:
Általános összefoglaló – compó (Tinca tinca)
| Szempont | Lényeges tudnivaló |
|---|---|
| Magyar név | Compó, doktorhal |
| Tudományos név | Tinca tinca |
| Család | Pontyfélék (Cyprinidae) |
| Élőhely | Álló- és lassúvizek, növényzettel borítva |
| Jellemző méret | 25–35 cm, 0,5–1,5 kg |
| Táplálkozás | Mindenevő, aljzatlakó gerinctelenekre épít |
| Szaporodás ideje | Késő tavasz–kora nyár (18–20 °C fölött) |
| Horgászmódszer | Finom úszós vagy fenekező |
| Kedvelt csalik | Giliszta, csonti, kukorica, pellet |
| Különlegesség | Vastag nyálkaréteg, „doktorhal” népi elnevezés |
| Sportérték | Óvatos kapás, erős fárasztás |
❓ Gyakran felmerülő kérdések a compóval kapcsolatban
Mikor a legjobb idő compóra horgászni?
- Leginkább késő tavasztól kora őszig, enyhébb időben, különösen kora reggel és alkonyatkor.
Milyen vízterületen érdemes compót keresni?
- Olyan tavakon, holtágakon és csatornákon, ahol sűrű a parti növényzet, iszapos a meder, és viszonylag nyugodt a víz.
Miért nevezik doktorhalnak?
- A néphit szerint nyálkája gyógyhatású, és jelenléte „egészségesebbé” teszi a víz halállományát – bár ez inkább hagyományos elnevezés, nem bizonyított orvosi tény.
Érdemes-e visszaengedni a nagyobb compókat?
- Igen, mivel lassan növekednek, és a nagyobb, idősebb példányok kiemelten fontosak az állomány fenntartása szempontjából.
A compó, vagyis a doktorhal, egyszerre jelenti a csendes, növényzettel borított tavak nyugodt világát és a finom horgászat egyik legnemesebb kihívását. Különleges külseje, óvatos természete és erőteljes ellenállása a horogon mind hozzájárul ahhoz, hogy sokak számára „szívügye” legyen ez a halfaj. Aki egyszer ráérez a compó-horgászat ízére, általában szívesen tér vissza ugyanazokra a titokzatos hínárszegélyekre és nádfalak mellé.
A compó szerepe azonban jóval túlmutat a horgászat élményén: fontos része vizeink ökológiai rendszerének, és érzékenyen jelzi az élőhelyek állapotának alakulását. Felelős horgászként és természetkedvelőként ezért nemcsak a zsákmány nagyságára, hanem a faj hosszú távú megőrzésére is figyelnünk kell. A kíméletes bánásmód, a szabályok betartása és a mértékletesség mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a compó a jövő generációi számára is elérhető maradjon.
Ha legközelebb egy csendes, benövényesedett tavi öbölben ülünk a parton, érdemes megállni egy pillanatra, és tudatosítani: az a finoman rezdülő úszó mögött nemcsak egy halfaj áll, hanem egy egész élőhely története. Ennek a történetnek pedig a compó – a maga zöldes fényű testével és vörös szemével – az egyik legszebb, legkülönlegesebb főszereplője.