A tavak, mocsarak és lápok nyugodt vizén, a növényzet között egy különleges kétéltű rejtőzik, melynek hasa élénkvörös színben pompázik. A vöröshasú unka (Bombina bombina) Európa egyik legérdekesebb békafaja, amely nemcsak megjelenésével, hanem viselkedésével is felkelti a természetkedvelők figyelmét. Amikor veszélyt érez, jellegzetes pózba vágja magát: hátrahajtja a fejét, felmutatja élénk színű hasát, és felkunkorítja végtagjait. Ez az úgynevezett unkázó reflex, amely a ragadozók számára egyértelmű jelzés: ez a kis állat mérgező, jobb elkerülni. De vajon mit tudunk még erről a különleges kétéltűről? Milyen titkokat rejt ez a mindössze 4-5 centiméteres apróság, amely a magyar természetvédelem egyik fontos indikátorfaja?
A vöröshasú unka jellemzői
A vöröshasú unka (Bombina bombina) a korongnyelvű békák családjába tartozó, kisméretű kétéltű, amely nevét a hasán található élénkvörös vagy narancssárga foltokról kapta. Ez a kis termetű béka első pillantásra talán nem tűnik különlegesnek, ám közelebbről szemügyre véve számos érdekes tulajdonsággal rendelkezik.
Külső megjelenés
A vöröshasú unka teste lapított, hossza mindössze 4-5 centiméter. Háta általában szürkésbarna vagy olajzöld színű, apró szemölcsökkel borított. A hátoldal színe kiváló álcázást biztosít számára a vízi környezetben. A legfeltűnőbb ismertetőjele azonban a hasi oldala, amely fekete alapon élénkvörös vagy narancssárga foltokkal tarkított. Ez a kontrasztos mintázat figyelmeztető (aposzemantikus) színezet, amely a ragadozókat hivatott elriasztani.
A vöröshasú unka bőre méregmirigyeket tartalmaz, amelyek enyhe mérgező váladékot termelnek. Ez a váladék nem veszélyes az emberre, de kellemetlenséget okozhat, ha szembe vagy nyálkahártyára kerül. Éppen ezért az unkával való találkozás után mindig ajánlott kezet mosni.
Szeme jellegzetesen kidülledő, pupillája háromszög alakú, ami szintén megkülönbözteti más békafajoktól. Végtagjai viszonylag rövidek, úszóhártyával ellátottak, ami segíti a vízi életmódban.
„A természet egyik legbámulatosabb védelmi mechanizmusa az unkázó reflex, amikor a vöröshasú unka hátrahajtja fejét, felmutatja élénk színű hasát, és felkunkorítja végtagjait, ezzel figyelmeztetve a ragadozókat mérgező mivoltára.”
Hangadás és kommunikáció
A vöröshasú unka hangja igen jellegzetes, halk, mély „unk-unk” vagy „hunk-hunk” hangzású, amely messziről hallható a vizes élőhelyeken, különösen a párzási időszakban. A hímek hangadó hólyagja nem külső, hanem a torok belső részén található, ami szintén különleges tulajdonság.
A hangadás nemcsak a párzási időszakban jellemző, hanem a territórium kijelölésében és a fajtársak közötti kommunikációban is fontos szerepet játszik. A hangok intenzitása és gyakorisága információt hordoz az egyed állapotáról, szándékairól és a környezeti feltételekről is.
Élettartam és növekedés
A vöröshasú unkák viszonylag hosszú életűek a kétéltűek között. Megfelelő körülmények között akár 10-15 évig is élhetnek. A fiatal egyedek növekedése gyors, általában 2-3 év alatt érik el a felnőttkori méretüket és válnak ivaréretté.
A növekedés üteme nagyban függ a környezeti feltételektől, különösen a táplálék mennyiségétől és minőségétől, valamint a vízhőmérséklettől. A kedvezőbb körülmények között élő populációk egyedei általában nagyobbra nőnek és gyorsabban fejlődnek.
A vöröshasú unka élőhelye
A vöröshasú unka tipikusan alföldi, síkvidéki faj, amely elsősorban az állóvizeket kedveli. Élőhelyválasztása igen specifikus, ami miatt érzékeny indikátora a vizes élőhelyek állapotának.
Tipikus élőhelyek
A vöröshasú unka leginkább a következő élőhelyeken fordul elő:
🌿 Sekély, növényzettel dúsan benőtt tavak, mocsarak
🌊 Időszakos vízállások, elöntött rétek, árterek
🌱 Lassú folyású patakok, csatornák nyugodt szakaszai
🌾 Rizsföldek, elárasztott mezőgazdasági területek
🌳 Erdei pocsolyák, kisebb víztestek
Előnyben részesíti azokat a vizeket, amelyek gazdag növényzettel rendelkeznek, mivel ezek jó rejtőzködési lehetőséget és táplálékforrást biztosítanak számára. A vízinövények között ügyesen mozog, és gyakran a vízfelszín közelében tartózkodik.
Földrajzi elterjedés
A vöröshasú unka Közép- és Kelet-Európában elterjedt faj. Nyugati elterjedési határa Németország keleti része, délen a Balkán-félsziget, keleten pedig Oroszország nyugati területei jelentik elterjedésének határait. Magyarországon elsősorban az alföldi területeken gyakori, de megfelelő élőhely esetén dombvidékeken is megtalálható.
Érdekesség, hogy a nyugati határvidéken hibridizálódhat a sárgahasú unkával (Bombina variegata), amely inkább a hegyvidéki, gyorsabb folyású vizeket kedveli. A két faj hibridjei köztes jellegeket mutatnak mind megjelenésükben, mind élőhelyválasztásukban.
Szezonális aktivitás
A vöröshasú unka szezonális aktivitást mutat, amely szorosan összefügg az időjárási viszonyokkal és a szaporodási ciklussal.
| Időszak | Aktivitás |
|---|---|
| Tavasz (március-április) | Téli álomból ébredés, szaporodóhelyek felkeresése |
| Nyár eleje (május-június) | Intenzív táplálkozás és szaporodás |
| Nyár vége, ősz eleje (július-szeptember) | Másodlagos szaporodási időszak, táplálékgyűjtés |
| Ősz vége (október-november) | Telelőhelyek felkeresése |
| Tél (december-február) | Téli álom, inaktív időszak |
A téli időszakot általában a víz alatti iszapba beásva vagy a szárazföldön, faodvakban, kövek alatt tölti. A telelés során anyagcseréje lelassul, és a testében felhalmozott tartalékokból él. Tavasszal, amikor a víz hőmérséklete eléri a 10-12°C-ot, előbújik és megkezdi aktív időszakát.
„A vizes élőhelyek eltűnése és leromlása súlyos veszélyt jelent a vöröshasú unka populációira, hiszen ez a faj rendkívül helyhez kötött és speciális környezeti igényekkel rendelkezik.”
A vöröshasú unka táplálkozása
A vöröshasú unka táplálkozási szokásai jól alkalmazkodtak a vízi életmódhoz. Étrendje változatos, és nagyban függ az élőhelyén elérhető táplálékforrásoktól.
Táplálékösszetétel
A vöröshasú unka mindenevő, de elsősorban kisebb vízi és szárazföldi gerinctelenekkel táplálkozik. Étrendjének fő összetevői:
- Vízi rovarok és lárváik
- Apró rákok, vízibolhák
- Puhatestűek, kisebb csigák
- Férgek, giliszták
- Növényi részek (kisebb mértékben)
A táplálék mérete általában a szájnyílás nagyságához igazodik, így főként az 5-10 mm-es mérettartományba eső zsákmányállatokat fogyasztja. A fiatal egyedek elsősorban apróbb planktonikus szervezetekkel táplálkoznak, míg a felnőtt példányok nagyobb zsákmányt is el tudnak fogyasztani.
Táplálkozási stratégia
A vöröshasú unka táplálkozási stratégiája a „les és vár” technikán alapul. Általában a víz felszínén vagy annak közelében tartózkodik, és mozdulatlanul várja, hogy zsákmány kerüljön a közelébe. Amikor megfelelő távolságba kerül egy potenciális táplálékállat, gyors mozdulattal elkapja azt.
Nyelvét, amely a korongnyelvű békákra jellemzően elöl rögzül a szájüregben, villámgyorsan kilövelli, és a nyelv ragadós váladéka segítségével fogja meg zsákmányát. Ez a technika rendkívül hatékony a kisebb repülő rovarok elfogásában is.
Táplálkozási aktivitás
A vöröshasú unka táplálkozási aktivitása elsősorban alkonyatkor és éjszaka figyelhető meg, bár kedvező időjárási körülmények között nappal is táplálkozhat. Az aktivitást nagyban befolyásolják az időjárási viszonyok és a vízhőmérséklet.
A táplálékfelvétel intenzitása szezonálisan változik:
| Időszak | Táplálkozási intenzitás | Jellemzők |
|---|---|---|
| Tavaszi ébredés után | Magas | Téli tartalékok pótlása, szaporodásra való felkészülés |
| Szaporodási időszak | Csökkent | A szaporodási tevékenység előtérbe kerül |
| Nyár | Magas | Intenzív táplálékgyűjtés, tartalékok felhalmozása |
| Ősz | Fokozatosan csökkenő | Felkészülés a telelésre, tartalékok növelése |
| Tél | Minimális/nincs | Téli álom, anyagcsere lelassul |
A megfelelő táplálékellátottság kulcsfontosságú a sikeres szaporodáshoz és a téli túléléshez, ezért a nyári időszakban különösen intenzív táplálkozás jellemzi a fajt.
A vöröshasú unka szaporodása
A vöröshasú unka szaporodásbiológiája számos érdekes sajátosságot mutat, amely jól alkalmazkodott a faj élőhelyének változó vízellátottságához és a környezeti feltételekhez.
Párzási időszak és udvarlás
A vöröshasú unkák szaporodási időszaka általában áprilistól júliusig tart, de kedvező időjárási körülmények között másodlagos szaporodási időszak is előfordulhat augusztus-szeptember folyamán. A párzási időszak kezdetét elsősorban a vízhőmérséklet határozza meg; amikor a víz hőmérséklete tartósan 15°C fölé emelkedik, megkezdődik a szaporodási aktivitás.
A hímek jellegzetes, unk-unk hangzású kórusban hívják a nőstényeket. Az udvarlás során a hím megpróbálja átkarolni a nőstényt (amplexus), és ebben a pozícióban várják a peterakást. A vöröshasú unkánál az úgynevezett hónalji átkarolás (amplexus axillaris) figyelhető meg, amikor a hím a nőstény mellső végtagjait karolja át.
„A vöröshasú unka alkalmazkodóképességét jól mutatja, hogy képes akár évente többször is szaporodni, ha a környezeti feltételek kedvezőek, így maximalizálva a sikeres utódnemzés esélyét a változékony vizes élőhelyeken.”
Peterakás és megtermékenyítés
A nőstény általában több részletben rakja le petéit, amelyeket a hím azonnal megtermékenyít. A peték kis csomókban vagy rövid füzérekben tapadnak a vízi növényekre. Egy nőstény egy szaporodási időszakban 80-300 petét is lerakhat, a pontos mennyiség függ az egyed méretétől, korától és kondíciójától.
A peték átmérője 1-2 mm, felső felük sötétbarna vagy fekete, alsó részük világosabb. A sötét színezet segíti a napfény általi felmelegedést, ami gyorsítja az embriók fejlődését.
Ebihalak fejlődése
A peték fejlődési ideje nagyban függ a vízhőmérséklettől, általában 5-10 nap alatt kelnek ki az ebihalak. Az ebihalak kezdetben nagyon aprók, 5-6 mm hosszúak, és fokozatosan növekednek az átalakulásig.
Az ebihalak fejlődése során megfigyelhetők a következő szakaszok:
- Korai szakasz: Az ebihalak főként a peteszikből táplálkoznak, minimális mozgást mutatnak.
- Középső szakasz: Megkezdődik az aktív táplálkozás, elsősorban algákkal és szerves törmelékkel.
- Késői szakasz: Megjelennek a hátsó végtagok kezdeményei, majd a mellső végtagok is.
- Metamorfózis: Az ebihal fokozatosan átalakul kis békává, a farok felszívódik.
Az átalakulás teljes időtartama általában 2-3 hónap, de ez nagyban függ a környezeti feltételektől, különösen a vízhőmérséklettől és a táplálékellátottságtól. Kedvező körülmények között akár 6-8 hét alatt is végbemehet a teljes átalakulás.
Fiatal egyedek élete
A metamorfózis után a kis unkák elhagyják a vizet, és a vízpart közelében, nedves környezetben kezdenek önálló életet. Ebben az időszakban különösen sérülékenyek, és magas a mortalitási arányuk. A fiatal egyedek mérete mindössze 1-1,5 cm, és fokozatosan növekednek az ivarérettség eléréséig.
Az ivarérettséget általában 2-3 éves korukban érik el, amikor testméretük eléri a 3-4 cm-t. A fiatal egyedek táplálkozási szokásai hasonlóak a felnőttekéhez, de kisebb méretű zsákmányállatokat fogyasztanak.
„Az ebihalak fejlődése a természet egyik legcsodálatosabb átalakulási folyamata, amely során a kopoltyúval lélegző, növényevő vízi lárva teljesen átalakul tüdővel lélegző, rovarevő szárazföldi kétéltűvé.”
Védelmi mechanizmusok
A vöröshasú unka több hatékony védelmi mechanizmussal rendelkezik, amelyek segítik a túlélését a különböző ragadozókkal szemben.
Unkareflex
A faj legismertebb védekezési módja az úgynevezett unkareflex vagy unkázó reflex. Amikor veszélyt érez, különleges testtartást vesz fel: hátára fordul vagy hátrahajtja a fejét, felmutatja élénkvörös hasát, és felkunkorítja végtagjait. Ez a póz egyértelműen jelzi a ragadozók számára, hogy az állat mérgező, nem érdemes elfogyasztani.
Ez a figyelmeztető (aposzemantikus) viselkedés rendkívül hatékony, mivel a ragadozók általában megtanulják, hogy a élénk színű zsákmány gyakran mérgező vagy kellemetlen ízű. A természetben ez a fajta tanulás kulcsfontosságú a túlélés szempontjából.
Bőrváladék
A vöröshasú unka bőrében méregmirigyek találhatók, amelyek irritáló, csípős váladékot termelnek. Ez a váladék, bár az emberre nézve nem különösebben veszélyes, a ragadozók számára kellemetlen, csípős ízt biztosít, ami tovább erősíti a figyelmeztető színezet hatását.
A váladék összetett kémiai anyagokat tartalmaz, amelyek között alkaloidok és peptidek is találhatók. Ezek az anyagok irritálják a nyálkahártyát, és kellemetlenséget okozhatnak, ha szembe vagy szájba kerülnek.
Rejtőzködés és álcázás
Bár a vöröshasú unka hasi oldala feltűnő, a háta kiváló rejtőszínezettel rendelkezik. A szürkésbarna vagy olajzöld hátoldal jól beleolvad a vízi környezetbe, különösen a növényzettel benőtt területeken. Ez a kétféle színezet (rejtő és figyelmeztető) kombinációja lehetővé teszi, hogy az állat észrevétlen maradjon, amíg nem kerül közvetlen veszélybe.
A rejtőzködést segíti a viszonylag lassú, óvatos mozgás is, valamint az a szokása, hogy gyakran a vízfelszínen lebeg, csak a szemét és orrát tartva a víz fölött.
„A vöröshasú unka unkareflex-viselkedése az egyik leglátványosabb példa a természetben arra, hogyan használják az állatok a vizuális kommunikációt a ragadozók elriasztására – egy kis kétéltű, amely bátran szembenéz a veszéllyel, felmutatva élénkvörös hasát.”
Ökológiai jelentőség
A vöröshasú unka fontos szerepet tölt be a vizes élőhelyek ökoszisztémájában, és jelenléte vagy hiánya sokat elárul az élőhely állapotáról.
Indikátorfaj szerep
A vöröshasú unka érzékeny indikátora a vizes élőhelyek állapotának. Speciális környezeti igényei miatt jelenléte általában egészséges, természetközeli állapotú vizes élőhelyekre utal. Különösen érzékeny a vízszennyezésre, a vízminőség romlására és az élőhelyek fizikai átalakítására.
A faj populációinak monitorozása értékes információkat nyújthat a természetvédelmi szakemberek számára az élőhelyek állapotáról és a környezeti változásokról. A populációméret csökkenése gyakran az első jele lehet a környezet leromlásának, még mielőtt más, kevésbé érzékeny fajok reagálnának a változásokra.
Táplálékláncban betöltött szerep
A vöröshasú unka mind zsákmányállatként, mind ragadozóként fontos szerepet játszik a táplálékláncban:
- Ragadozóként: Kontrollálja a vízi rovarok és más gerinctelenek populációit, hozzájárulva ezzel az ökoszisztéma egyensúlyához.
- Zsákmányként: Táplálékforrást jelent számos ragadozó számára, beleértve a vízisiklót, a gémféléket, a vidrákat és egyes ragadozó madarakat. Mérgező bőrváladéka ellenére több ragadozó is fogyasztja, bár általában nem elsődleges táplálékforrásként.
Ez a kettős szerep biztosítja, hogy a vöröshasú unka fontos láncszem legyen a vizes élőhelyek energiaáramlásában és anyagforgalmában.
Kölcsönhatások más fajokkal
A vöröshasú unka számos más fajjal áll kölcsönhatásban élőhelyén:
- Verseng más kétéltűfajokkal a táplálékért és a szaporodóhelyekért, bár specializált élőhelyigénye miatt ez a versengés általában korlátozott.
- Ebihalai táplálékforrást jelentenek vízi ragadozók számára, beleértve a szitakötőlárvákat és egyes halfajokat.
- A kifejlett egyedek táplálkozásukkal szabályozzák a vízi gerinctelenek populációit.
Ezek a kölcsönhatások hozzájárulnak a vizes élőhelyek biodiverzitásának fenntartásához és az ökoszisztéma stabilitásához.
Veszélyeztető tényezők és védelem
Bár a vöröshasú unka még nem tartozik a kritikusan veszélyeztetett fajok közé, számos tényező fenyegeti populációit, és több országban is csökkenő tendenciát mutat az állománya.
Élőhelyvesztés és -degradáció
A vöröshasú unkát fenyegető legjelentősebb veszély az élőhelyek eltűnése és minőségi romlása. Az alábbi tényezők különösen károsak:
- Vizes élőhelyek lecsapolása, feltöltése mezőgazdasági vagy építési célokra
- Vízfolyások szabályozása, mocsarak, lápok kiszárítása
- Intenzív mezőgazdasági tevékenység a vizes élőhelyek közelében, ami szennyezéshez vezet
- Urbanizáció és infrastruktúra-fejlesztés, amely feldarabolja az élőhelyeket
A megfelelő vizes élőhelyek csökkenése különösen kritikus, mivel a faj erősen kötődik ezekhez a területekhez mind táplálkozás, mind szaporodás szempontjából.
Környezetszennyezés
A vöröshasú unka rendkívül érzékeny a vízszennyezésre, különösen a következőkre:
- Mezőgazdasági vegyszerek (műtrágyák, növényvédő szerek) bemosódása a vizekbe
- Nehézfémek és ipari szennyezőanyagok
- Kommunális szennyvíz
Ezek a szennyezőanyagok közvetlenül károsíthatják a kifejlett egyedeket, de még veszélyesebbek lehetnek az ebihalakra és a petékre, amelyek fokozottan érzékenyek a vízminőség változásaira.
Betegségek
Az utóbbi évtizedekben a kétéltűeket világszerte sújtó gombás betegségek, különösen a kitridiomikózis (Batrachochytrium dendrobatidis gomba által okozott fertőzés) a vöröshasú unkát is veszélyeztetik. Ez a betegség már számos kétéltűfaj populációinak összeomlásához vezetett világszerte.
Védelmi intézkedések
A vöröshasú unka védelme érdekében több intézkedés is történt:
- Jogi védelem: Magyarországon védett faj, természetvédelmi értéke 50.000 Ft. Az Európai Unióban az Élőhelyvédelmi Irányelv II. és IV. függelékében szereplő faj.
- Élőhelyvédelem: A faj élőhelyeinek védelme, helyreállítása és megfelelő kezelése.
- Szaporodóhelyek kialakítása: Mesterséges kisvizek létrehozása a szaporodás elősegítésére.
- Monitorozás: Rendszeres állományfelmérések a populációk állapotának nyomon követésére.
- Ismeretterjesztés: A faj és élőhelyei fontosságának tudatosítása a lakosság körében.
„A vizes élőhelyek megőrzése nemcsak a vöröshasú unka, hanem számtalan más faj fennmaradása szempontjából is kulcsfontosságú, hiszen ezek a területek a biodiverzitás forrópontjai, amelyek nélkülözhetetlen ökoszisztéma-szolgáltatásokat nyújtanak.”
Érdekességek a vöröshasú unkáról
A vöröshasú unka számos érdekes tulajdonsággal és viselkedési formával rendelkezik, amelyek különlegessé teszik a kétéltűek között.
Népi hiedelmek és kultúrtörténeti vonatkozások
A vöröshasú unka régóta jelen van a népi kultúrában és hiedelmekben. Neve és jellegzetes hangja számos területen beépült a népnyelvbe. Az „unkogás” kifejezés például a monoton, ismétlődő, halk hangadásra utal.
Egyes vidékeken időjóslásra is használták: az unkák intenzív hangadását esőt jelző előjelként értelmezték. Ez nem is áll messze a valóságtól, hiszen a párzási aktivitás gyakran fokozódik az esős időszakok előtt, amikor a vízszint emelkedése várható.
A népi gyógyászatban is szerepet kapott: bőrváladékát különböző bőrbetegségek kezelésére használták, bár ennek hatékonysága kétséges, és nem ajánlott módszer.
Alkalmazkodóképesség
A vöröshasú unka figyelemre méltó alkalmazkodóképességgel rendelkezik a változó környezeti feltételekhez:
- Képes túlélni az időszakosan kiszáradó élőhelyeken, ilyenkor nedves rejtekhelyekre húzódik.
- Alkalmazkodik az ember által átalakított környezethez is, megtelepedhet csatornákban, mesterséges tavakban, bányagödrökben.
- Táplálkozási stratégiája rugalmas, szükség esetén változtatni tud táplálékösszetételén.
Ez az alkalmazkodóképesség segíti a fajt a túlélésben olyan területeken is, ahol az eredeti természetes élőhelyek már átalakultak.
Kutatási jelentőség
A vöröshasú unka fontos modellszervezet a biológiai kutatásokban:
- Bőrváladékának antimikrobiális peptidjeivel kapcsolatos kutatások új gyógyszerek fejlesztéséhez vezethetnek.
- Hibridizációs zónája a sárgahasú unkával értékes információkat nyújt a fajképződés és adaptáció folyamatairól.
- Környezeti stresszre adott válaszai segítenek megérteni a kétéltűek alkalmazkodási mechanizmusait a változó környezethez.
„A kétéltűek, köztük a vöröshasú unka, bőrváladékában található bioaktív vegyületek a jövő gyógyszereinek alapanyagai lehetnek, hiszen számos olyan antimikrobiális peptidet tartalmaznak, amelyek még a rezisztens baktériumok ellen is hatékonyak lehetnek.”
Különleges képességek
A vöröshasú unka néhány figyelemre méltó képességgel rendelkezik:
- Bőrlégzés: A tüdőlégzés mellett bőrén keresztül is képes oxigént felvenni, ami különösen hasznos a víz alatti tartózkodás során.
- Tájékozódás: Kiváló térbeli memóriával rendelkezik, képes visszatalálni kedvelt helyeire akár több száz méteres távolságból is.
- Hibernáció: A téli időszakot hibernált állapotban tölti, amikor anyagcseréje minimálisra csökken, és testhőmérséklete a környezeti hőmérséklethez igazodik.
Rekordok és különlegességek
Néhány érdekes tény a vöröshasú unkáról:
- A legidősebb ismert vadon élő példány körülbelül 15 éves volt.
- Egyes egyedek akár 500 méterre is eltávolodhatnak a víztől, bár általában a vízpart közelében maradnak.
- Bőrváladéka természetes fényvédőként is működik, védve az állatot az UV-sugárzás káros hatásaitól.
- Pupillája háromszög alakú, ami ritka a kétéltűek között, és kiváló látást biztosít mind a víz alatt, mind a szárazföldön.
„A kétéltűek, mint a vöröshasú unka is, két világ polgárai: életük során megtapasztalják mind a vízi, mind a szárazföldi létformát, ami egyedülálló perspektívát nyújt számukra, és különleges alkalmazkodási stratégiákat követel meg tőlük.”
A vöröshasú unka, ez a kis termetű, de annál érdekesebb kétéltű, fontos szerepet tölt be vizes élőhelyeink ökoszisztémájában. Jellegzetes megjelenésével, viselkedésével és hangjával a magyar természet egyik ikonikus faja, amelynek védelme nemcsak önmagáért, hanem élőhelyeinek megőrzése miatt is kiemelt jelentőségű.
