Lappantyúalakúak (Caprimulgiformes)
Válassz alcsoportot!2
A csoport bejegyzései
Bagolyfecske
A bagolyfecske Ausztrália és Tasmania éjszakai madara, amely nappal fakéregre emlékeztető tollazatával és mozdulatlanságával…
Lappantyú
A lappantyú (Caprimulgus europaeus) rejtőzködő, éjszaka aktív madár, amely főként repülő rovarokra vadászik. Magyarországon…
Lappantyúalakúak (Caprimulgiformes) – amit érdemes tudnod
A lappantyúalakúak (Caprimulgiformes) az AviList v2026 rendszerezése szerint egyetlen családot, a lappantyúféléket (Caprimulgidae) foglalják magukba; a rend 98 fajból és 22 nemzetségből áll. Képviselőik többnyire alkonyatkor és éjszaka aktív, repülő rovarokra vadászó madarak, amelyek tollazata gyakran a környezetbe olvadó álcázást biztosít. A korábban ide sorolt bagolyfecskék az AviList v2026 szerint külön rendbe, a Podargiformes közé tartoznak.
Mekkora csoportot jelöl a rend?
A Caprimulgiformes a madarak egyik rendje. Az AviList v2026 szerint ide a Caprimulgidae család 98 faja és 22 nemzetsége tartozik, köztük a lappantyúk és az észak-amerikai angol nevük alapján nighthawknak nevezett fajok.
A rendszertani besorolások idővel változhatnak. A jelenlegi AviList-rendszerben a bagolyfecskefélék (Podargidae) már nem ebbe a rendbe, hanem a Podargiformes rendbe kerülnek.
Az éjszakai életmód jellemzői
A lappantyúfélék többsége alkonyatkor vagy éjszaka aktív. Nagy szemük és jó látásuk segíti őket a gyenge fényben, nappal pedig gyakran mozdulatlanul pihennek a talajon, egy ágon vagy más, a környezetükhöz illő helyen.
Rejtőzködő életmódjuk miatt sok faj jelenlétét könnyebb a hangja vagy röptében hallható szárnyhangja alapján észlelni, mint nappali megfigyeléssel.
Repülő rovarokra vadásznak
A csoport jellegzetes táplálékszerzési módja a levegőben végzett rovarvadászat. A madarak nyitott csőrrel, rövid kirohanásokkal vagy folyamatosabb repüléssel kapják el a lepkéket, bogarakat és más repülő rovarokat.
A széles szájnyílás és a repüléshez alkalmazkodott szárny segíti ezt az életmódot, de a vadászat pontos módja fajonként eltérhet. Egyes fajok rendszeresen alacsony ülőhelyről indulnak zsákmányszerzésre, mások hosszabban repülnek a nyílt ég alatt.
Álcázás és jellegzetes megjelenés
A legtöbb lappantyúféle tollazata barna, szürke, fekete és rozsdás árnyalatokból álló mintázatot mutat. Ez a színezet avarral, kéreggel, homokos talajjal vagy száraz növényzettel keveri össze a madarat, amikor nappal pihen.
Testük általában lapos fejű, hosszú szárnyú és rövid lábú. A külső megjelenés azonban a családon belül is változatos: az erdei, bozótos és nyílt élőhelyekhez kötődő fajok tollazata és szárnyformája eltérő lehet.
Élőhelyek a trópusoktól a mérsékelt övig
Lappantyúfélékkel több kontinensen találkozhatsz. Fajaik között vannak trópusi erdőkben, száraz cserjésekben, szavannákon, félsivatagos területeken, fenyvesekben és nyílt erdőszegélyeken élők is.
A mérsékelt övi fajok egy része vonuló, és a költőterületekről melegebb vidékekre húzódik a rovarokban szegényebb időszak előtt. A pontos élőhelyigény és a vonulás útvonala fajonként különbözik.
Fészek nélkül, közvetlenül a talajon
Sok lappantyúféle nem épít hagyományos fészket: tojásait közvetlenül a talajra, avarra, homokos felszínre vagy ritkás növényzet közé rakja. Ez a költési mód jól illeszkedik a rejtőzködő életmódhoz, ugyanakkor a tojások és a fiókák érzékenyek lehetnek a taposásra, a járműforgalomra és a ragadozókra.
A fiókák kikelés után rövid időn belül képesek helyet változtatni, de táplálásukhoz továbbra is a szülőkre szorulnak. A költési idő, a tojások száma és a szülői gondoskodás részletei fajonként eltérnek.
Ismert képviselők és természetvédelmi szempontok
A rend európai képviselője a lappantyú (Caprimulgus europaeus), amely nyílt erdőszegélyeken, tisztásokon és más, ritkás növényzetű élőhelyeken költ. Észak-Amerikában többek között a közönséges kecskefejőként ismert Common Poorwill (Phalaenoptilus nuttallii) és a keleti ostor-farkas (Antrostomus vociferus) tartozik a családhoz.
A fajokat érintheti a költő- és táplálkozóhelyek megszűnése, a közúti forgalom, a zavarás, a mesterséges fény és a rovarállomány csökkenése. A védelemben ezért fontos a nyílt erdőszegélyek és természetközeli területek megőrzése, valamint a talajon lévő fészkek költési időszakban történő kímélete.