Szalonkafélék (Scolopacidae)
Ismerd meg a csoport állatait!
Fenyérfutó
A fenyérfutó sarkvidéki tundrán költő, világszerte vonuló partimadár. A hullámok szélén gyorsan futva keresi…
Szürke Cankó
A Szürke Cankó Eurázsia északi részén költő, hosszú távon vonuló parti madár. Magyarországon rendszeres…
Füstös cankó
A füstös cankó északi tundrákon költő, hosszú lábú partimadár, amely Afrikában, Európa déli részén…
Pajzsoscankó
A pajzsoscankó Eurázsia északi részén költő, hosszú távon vonuló partimadár. Tavasszal és ősszel nagy…
Havasi partfutó
A havasi partfutó az északi tundrák költő, vonuláskor és télen pedig főként iszapos partokon,…
Tavi cankó
A tavi cankó karcsú testű, hosszú lábú parti madár, amely főként sekély édesvizek és…
Réti cankó
A réti cankó eurázsiai költő- és hosszú távú vonuló madár, amely Magyarországon rendszeres tavaszi…
Nagy Póling
A Nagy Póling Eurázsia nagy termetű gázlómadara, amelyet hosszú, lefelé hajló csőréről lehet felismerni.…
Billegetőcankó
A billegetőcankó kisebb termetű partimadár, amely folyópartok, tavak és tengerparti vizes élőhelyek mentén keresi…
Baird-partfutó
A Baird-partfutó sarkvidéki költő- és dél-amerikai telelőterületek között vonuló, hosszú szárnyú partimadár. Magyarországon ritka…
Apró partfutó
Az apró partfutó a tundraövezetben költő, hosszú távon vonuló partimadár. Magyarországon rendszeres tavaszi és…
Kőforgató
A kőforgató északi tundrákon költő, hosszú távon vonuló partimadár. Nevét jellegzetes táplálkozásáról kapta: erős…
Szalonkafélék (Scolopacidae) – amit érdemes tudnod
A szalonkafélék a lilealakúak rendjébe tartozó madárcsalád, amelybe a cankók, szalonkák, pólingok, partfutók, havasi lilék, erdei szalonkák és a halfarkasgázlók is beletartoznak. Sok fajuk a sekély vizek, iszapos partok és mocsarak gerinctelen állatait keresi, de a családon belül erdei, füves pusztai és nyílt tengeri környezethez alkalmazkodott képviselők is vannak. A kategóriában a testfelépítés, az élőhelyhasználat, a vonulás és az egyes csoportok közötti különbségek kerülnek előtérbe.
Egy madárcsalád a lilealakúakon belül
A szalonkafélék (Scolopacidae) a madarak osztályába és a lilealakúak (Charadriiformes) rendjébe tartozó családot alkotnak. Nem azonosak sem a lilefélékkel, sem a gulipánfélékkel vagy a sirályfélékkel, bár ezek ugyanahhoz a rendhez tartoznak.
A családba több, megjelenésében és életmódjában is eltérő csoport sorolható. Ide tartoznak például a cankók, a partfutók, a szalonkák, a pólingok, az erdei szalonkák és a halfarkasgázlók.
A csőr sokfélesége árulkodó bélyeg
A szalonkafélék egyik legjellemzőbb közös sajátossága a csőr és a lábak változatos felépítése. Sok fajnak a testméretéhez képest hosszú csőre van, amely lehet egyenes, lefelé hajló, rövid és erős, illetve a végén érzékeny tapintású.
A csőr alakja összefügghet azzal, milyen mélységben és milyen módon keres táplálékot a madár. A hosszú csőrű pólingok és godwitok mélyebbre szúrhatnak az iszapba, míg a kövek alól zsákmányoló kövekforgatók rövidebb, erősebb csőrrel dolgoznak.
Iszapból, vízszélről és növényzet közül táplálkoznak
A család sok tagja férgeket, puhatestűeket, rákokat és más apró gerincteleneket fogyaszt. Egyes fajok a nedves talajba vagy az iszapba szúrják a csőrüket, mások a felszínen csipegetnek, kövek és algadarabok alól fordítják ki zsákmányukat, vagy sekély vízben keresnek táplálékot.
A táplálkozás nem minden szalonkaféle esetében kötődik a parti iszaphoz. Az erdei szalonka erdőszéleken és nedves talajon keres táplálékot, a szalonkák több faja pedig mocsaras, növényzettel benőtt területeken mozog.
Tengerpartok és belső vizes élőhelyek
A szalonkafélék legfontosabb élőhelyei közé tartoznak az árapályzónák iszapfelszínei, a lagúnák, a folyótorkolatok, a sekély tavak partjai, a mocsarak és a nedves rétek. A nyílt partvidékeken gyakran nagyobb csapatokban pihennek vagy táplálkoznak.
A családon belül azonban a szárazföldi élőhelyekhez alkalmazkodott fajok is megtalálhatók. Egyes erdei szalonkák erdőkben és erdőszéleken élnek, más szalonkafélék pedig tundrán, füves területeken vagy magashegységi környezetben költenek.
Hosszú utak a költő- és telelőterületek között
Sok szalonkaféle vonuló madár. Számos faj északi tundrákon, tajgában vagy mérsékelt övi területeken költ, majd délebbi tengerpartokra, folyótorkolatokhoz, tavakhoz és mocsarakhoz húzódik telelni. A vonulás során a pihenő- és táplálkozóhelyek egymással összekapcsolódó hálózatára támaszkodnak.
A vonuló csapatok gyakran a dagály és az apály ritmusához igazítják táplálkozásukat. A sekély víz visszahúzódásakor szabaddá váló iszapfelszínek rövid idő alatt nagy mennyiségű táplálékot kínálhatnak a partfutóknak, cankóknak és más fajoknak.
Cankók, szalonkák, pólingok és partfutók
A cankók közé többnyire hosszú lábú, a vízparton járó fajok tartoznak, például az erdei cankó (Tringa ochropus) és a sárgalábú cankó (Tringa flavipes). A szalonkák általában rejtőszínű, mocsaras vagy nedves élőhelyeken táplálkozó madarak; közéjük tartozik a sárszalonka (Gallinago gallinago).
A család további képviselői között találhatók a hosszú, gyakran lefelé hajló csőrű pólingok, a kisebb partfutók és a különleges úszólábú halfarkasgázlók. Ezek a csoportok közeli rokonságuk ellenére eltérő testalkatot, élőhelyhasználatot és táplálékszerzési módot mutatnak.
Miért érzékenyek a vizes élőhelyek változásaira?
A vonuló szalonkaféléknek nemcsak a költőterületükre, hanem a vonulási útvonalon található pihenő- és telelőhelyekre is szükségük van. A parti iszapfelszínek feltöltése, a mocsarak lecsapolása, a vízszennyezés, a zavarás és az élőhelyek átalakítása egyszerre több állomáson is csökkentheti a rendelkezésükre álló táplálékot.
A védelemben ezért a költőhelyek megőrzése mellett a folyótorkolatok, lagúnák, árapályos iszapmezők és belső vizes élőhelyek nemzetközi szintű óvása is fontos. Az állományok hosszú távú követése segít felismerni, mely fajok és mely vonulási útvonalak szorulnak kiemelt figyelemre.