Szurokcsigafélék (Melanopsidae)
A csoport bejegyzései
Szurokcsigafélék (Melanopsidae) – amit érdemes tudnod
A szurokcsigafélék (Melanopsidae) a csigák osztályán belül a Caenogastropoda csoportba tartozó család. Többnyire édesvízi állatok, amelyek folyókban, patakokban, forrásokban és egyes fajoknál termálvizekben élnek; jellegzetes, gyakran erőteljes héjukat zárófedő egészíti ki. A családon belül a Melanopsis, a Microcolpia és az Esperiana nemzetség képviselői is ismertek, köztük szűk elterjedésű, veszélyeztetett fajokkal.
Család, nem egyetlen csigafaj
A szurokcsigafélék a Mollusca törzsbe és a Gastropoda osztályba tartozó családot alkotnak. A szakirodalom a családot a Caenogastropoda csoporton belül, a Cerithioidea rokonsági körében tárgyalja, ezért a Melanopsidae nem egyetlen nemzetség neve.
A család rendszertani története összetett: sok fosszilis és recens név kapcsolódik hozzá, és a molekuláris vizsgálatok egyes korábban ide sorolt vonalak helyzetét is módosították. A ma gyakran tárgyalt képviselők közé a Melanopsis, a Microcolpia és az Esperiana tartozik.
Héj és zárófedő alapján ismerhetők fel
A szurokcsigafélék több képviselőjének héja megnyúlt, kúp vagy töltény alakú, falazata pedig viszonylag erős. A héj színe fajonként és élőhelyenként változhat, a barnás, olívás és sötétebb árnyalatok gyakoriak.
A nyílást záró operculum, vagyis zárófedő fontos védelmet nyújt, amikor az állat visszahúzódik a házába. A héj bordázata, vállvonala, csúcsa és a szájadék alakja a közeli fajok elkülönítésében is szerepet kaphat, de biztos azonosításhoz sokszor földrajzi és anatómiai adatokra is szükség van.
Folyók, patakok és források lakói
A család recens képviselői elsősorban édesvízi élőhelyeken fordulnak elő. Megtalálhatók folyóvizek köves medrében, patakokban, forrásokban és olyan víztestekben, ahol a vízáramlás, a hőmérséklet és az oldott ásványi anyagok sajátos feltételeket teremtenek.
Egyes fajok kifejezetten szűk élőhelyhez kötődnek. A Microcolpia nemzetséghez sorolt csigák között például vannak közép- és kelet-európai termálforrásokhoz, illetve forrás által táplált tavakhoz kapcsolódó alakok.
Mediterrán és kelet-európai elterjedés
A Melanopsidae szenzú értelemben vett képviselői főként a Nyugat-Palearktisz szubtrópusi és mérsékelt éghajlatú térségeiben élnek. Elterjedési területükhöz a Mediterráneum, a Balkán, Délkelet- és Kelet-Európa, valamint a Közel-Kelet egyes részei tartoznak.
A csoport mai földrajzi mintázata hosszú földtörténeti változások eredménye. A kutatások szerint a család ősei brakkvízi környezethez kapcsolódhattak, később pedig több vonal fokozatosan alkalmazkodott az édesvízi élethez.
Legelészők a víz alatti felületeken
A szurokcsigafélék táplálkozásáról nem minden faj esetében áll rendelkezésre azonos részletességű adat, de több vizsgált képviselő a köveken és más aljzatokon kialakuló biofilmet legeli. A táplálékban algák, baktériumok és szerves törmelékhez kötődő mikroszervezetek is szerepet kaphatnak.
A csigák mozgása és táplálkozása szorosan összefügg a meder jellegével. A köves, áramló vizekben élő alakoknak olyan aljzathoz kell tapadniuk, amelyet a vízmozgás nem sodor el könnyen.
Változatos nemzetségek, jellegzetes példafajok
A Melanopsis nemzetség számos, főként mediterrán és közel-keleti édesvízi csigát foglal magában. A héj alakja és díszítettsége ezen belül is jelentősen változhat, ezért egyes fajcsoportok elkülönítése csak részletes héjtani és genetikai vizsgálatokkal megbízható.
A Microcolpia és az Esperiana több európai vízrendszerhez kötődő vonalakat képvisel. Különösen érdekesek azok a fajok, amelyek elszigetelt forrásokban vagy termálvizekben maradtak fenn, mert ezek állományai gyakran kis területre korlátozódnak.
A kis élőhelyű fajok könnyen veszélybe kerülnek
A szurokcsigafélék természetvédelmi helyzetét erősen befolyásolja, hogy egyes fajok csak néhány forrásban vagy rövid patakszakaszon élnek. A vízkivétel, a források átalakítása, a szennyezés, a mederrendezés és a vízhőmérséklet megváltozása egyetlen állományt is súlyosan érinthet.
Jó példa erre a közép-itáliai termálvízi élőhelyekhez kötődő Melanopsis etrusca, amely veszélyeztetett, reliktum fajként ismert. Védelméhez nem elég magát a csigát óvni: a források vízhozamát, hőmérsékletét, vízminőségét és természetes mederkörnyezetét is fenn kell tartani.