Hidasgyíkfélék (Sphenodontidae)
Ismerd meg a csoport állatait!
Hidasgyíkfélék (Sphenodontidae) – amit érdemes tudnod
A hidasgyíkfélék családjának ma élő képviselői a Sphenodon nemzetségbe tartozó tuatarák, amelyek Új-Zéland endemikus hüllői. Nem valódi gyíkok, hanem a hidasgyíkok rendjének fennmaradt képviselői, és több anatómiai sajátosságuk, például a fogazatuk, a fejük tetején található fényérzékelő szervük és a külső fül hiánya is elkülöníti őket a pikkelyes hüllőktől. A kategória az elszigetelt szigeti életmódjukat, lassú szaporodásukat és természetvédelmi jelentőségüket mutatja be.
Egy család, amelynek ma élő képviselői tuatarák
A Hidasgyíkfélék (Sphenodontidae) családjába tartozó ma élő állatok a Sphenodon nemzetség tuatarái. A család a Hidasgyíkok (Rhynchocephalia) rendjébe tartozik, ezért rendszertanilag nem azonos a valódi gyíkokat és kígyókat magában foglaló Pikkelyes hüllők rendjével.
A tuatara elnevezés egy ma is élő, különálló hüllővonal képviselőire utal. Külsőre gyíkhoz hasonlíthatnak, de több olyan anatómiai bélyegük van, amely miatt önálló rendszertani csoportként érdemes megismerni őket.
A koponya és a fogazat különleges felépítése
A tuatarák felső állkapcsának fogszerű képletei a csonttal összenőtt, úgynevezett akrodont fogazatot alkotnak. A felső fogsor az alsó állkapocs fogai fölé zár, ami jellegzetes rágófelületet hoz létre.
Hiányzik a külső fülnyílás és a dobhártya, a fejtetőn pedig egy fényérzékelő szerv, a fali szem található. Ez a szerv a kifejlett állatoknál pikkelyek alatt helyezkedik el, ezért nem úgy működik, mint a két oldalsó szem.
Új-Zéland hűvös szigeteinek lakói
A hidasgyíkfélék ma Új-Zélandhoz kötődnek, és a természetben főként a part menti, ragadozóktól mentes szigeteken élnek. Élőhelyükön gyakran tengeri madarak telepei és üregrendszerei is megtalálhatók, amelyeket a tuatarák bizonyos esetekben megoszthatnak a madarakkal.
A fajok és állományok elterjedése történetileg jelentősen visszaszorult. A szárazföldről a tuatarák eltűntek, később azonban természetvédelmi áttelepítésekkel egyes védett szárazföldi területeken is újra megjelentek.
Szokatlanul alacsony hőmérsékleten is aktívak
A tuatarák a legtöbb hüllőhöz képest hűvösebb körülmények között is képesek mozogni és táplálkozni. Többnyire éjszaka aktívak, napközben pedig időnként a járatok bejáratánál sütkéreznek.
A hímek hátán és nyakán feltűnő, tüskés bőrredő húzódik, amelyet udvarláskor vagy rivális hímekkel való találkozáskor felmereszthetnek. A taraj fejlettsége és a testméret között ivari különbségek is megfigyelhetők.
Rovarok és más gerinctelenek a táplálékban
A tuatarák táplálékának jelentős részét gerinctelen állatok adják, köztük bogarak, szöcskék és más ízeltlábúak. A szigeti környezetben elérhető táplálékforrásokat használják ki, ezért étrendjük az adott élőhely kínálatához is igazodik.
Táplálkozásuk révén hatással vannak a talajfelszínen és az aljnövényzetben élő kisebb állatok állományaira. Közben maguk is a szigeti táplálékhálózat részei, és az élőhelyük más állataival szoros ökológiai kapcsolatban állnak.
Lassú növekedés és ritka szaporodás
A tuatarák lassan növekedő, későn ivaréretté váló hüllők. A nőstények nem minden évben szaporodnak, a tojások fejlődése pedig hosszú ideig tart, így egy-egy új nemzedék létrejötte lassú folyamat.
Ez az életmenet érzékenyebbé teszi a populációkat az elhullásra és az élőhelyi zavarásokra. Ha egy szigetről eltűnnek az ivarérett állatok, az állomány természetes úton csak hosszú idő alatt tud helyreállni.
Szigetvédelem a tuatarák fennmaradásáért
A hidasgyíkfélék védelmében kiemelt szerepe van a szigeti élőhelyek megőrzésének és a betelepülő patkányok, egerek más ragadozók visszaszorításának. Ezek az emlősök a tojásokat és a fiatal tuatarákat is veszélyeztethetik.
Az új-zélandi természetvédelem ezért ragadozómentes szigetek fenntartásával, ellenőrzött áttelepítésekkel és hosszú távú állományfigyeléssel támogatja a tuatarák fennmaradását. A fajok jogi védelme és a szigetekre való bejutás szabályozása szintén fontos része ennek a munkának.