Óriások

A legnagyobb szárnyfesztávú ma élő madár

Vándoralbatrosz

Diomedea exulans

A rekord számokban

3,63

méteres mért szárnyfesztáv

Vándoralbatrosz – Diomedea exulans — A fajt bemutató kép; nem a rekordmérés felvétele.
Fotó / ábra: JJ Harrison (https://www.jjharrison.com.au/) · Kép forrása ↗ · CC BY-SA 3.0

A LEGNAGYOBB SZÁRNYFESZTÁVÚ MA ÉLŐ MADÁR

A vándoralbatrosz, vagyis a Diomedea exulans tartja a legnagyobb szárnyfesztávú ma élő madár rekordját. A Guinness World Records szerint egy hím példánynál 3,63 métert mértek a két kifeszített szárny legtávolabbi pontjai között. Ez szárnyfesztáv, nem testhossz, marmagasság vagy lábfesztáv, ezért az adatot nem szabad más testméretekkel összevetni.

A rekord nem egy ma is azonosítható, élő példány aktuális rangsora, hanem egy dokumentált történeti mérés. A Guinness adatai szerint a madarat 1965. szeptember 18-án, a Tasman-tengeren fogták az USNS Eltantin nevű antarktiszi kutatóhajó munkatársai. A forrás rögzíti a nemet, a helyszínt és a dátumot, de a mérés részletes technikai protokollját nem közli. Ezért biztosan a 3,63 méteres értéket és annak körülményeit állíthatjuk, a mérőeszköz vagy a pontos testhelyzet részleteit nem.

A CSÚCS NEM AZ ÁTLAG

A 3,63 méter kiemelkedő egyedi csúcs, nem a faj minden példányára jellemző méret. A londoni Natural History Museum összefoglalója a vándoralbatrosz átlagos szárnyfesztávját nagyjából 2,5–3,5 méter közé teszi, vagyis a rekorder a faj természetes mérettartományának felső szélén, azon túl helyezkedik el. A múzeum ugyan említ négy méternél nagyobb, nem megerősített történeti beszámolókat is, ezek nem írják felül a dokumentált rekordot.

A különbség azért fontos, mert a nagy madarakról szóló régi leírások gyakran becslésekből, erős perspektívahatásból vagy nem egységes mérési módszerekből származnak. A több mint négy méteres számok ezért érdekes történeti adatok lehetnek, de nem kezelhetők a 3,63 méterrel azonos bizonyosságú mért tényként.

A SZÉL ENERGIÁJÁBÓL REPÜL

A hatalmas, keskeny és hosszú szárnyak nem pusztán látványosak: a vándoralbatrosz életmódjához illeszkednek. A madár a déli óceánok fölött közlekedik, és repülés közben gyakran alig csapkod. A dinamikus vitorlázás során a szél különböző magasságú rétegei közötti sebességkülönbséget használja ki. A madár emelkedéskor és forduláskor energiát nyer, majd ezt a lendületet hosszú siklásokban hasznosítja.

Ez a megoldás különösen előnyös az óceán fölött, ahol kevés a leszállásra alkalmas hely, a táplálék pedig nagy területen szétszórva található. A hosszú szárnyak nagy fesztávot és karcsú szárnyformát adnak, ami kedvez a hatékony siklásnak. Nyugodt időben azonban a vándoralbatrosznak is csapkodnia kell, különösen felszálláskor vagy akkor, ha kedvezőtlen széllel szemben halad.

EZER KILOMÉTEREK A NYÍLT VÍZ FELETT

A műholdas követés már a korai kutatásokban megmutatta, mennyire nagy területet jár be a faj. Egy 1990-ben közölt vizsgálatban a költő madarak egyetlen táplálkozó útja 3600 és 15 000 kilométer közé esett, és a követett egyedek egy nap alatt akár 900 kilométert is megtettek. Ez nem a rekord szárnyfesztávjának mérése, hanem a faj mozgásáról szóló külön kutatási eredmény, mégis jól érzékelteti, milyen repülési teljesítményhez alkalmazkodott az állat.

A vándoralbatrosz többnyire a déli félteke hideg és mérsékelt övi óceánjain mozog, a szárazföldre főként költéskor tér vissza. A nagy szárnyfelület és a szél energiájának kihasználása így nem látványos melléklet, hanem a táplálékszerzés és a költőhelyhez való visszatérés alapja.

A MÉRET NEM JELENT BIZTONSÁGOT

A faj óriási repülőképessége ellenére sérülékeny. Az ausztrál múzeum és természetvédelmi összefoglalók a vándoralbatroszt sebezhetőként említik. Az egyik legsúlyosabb veszély a horogsoros halászat: a madarak a csalira szállva vagy annak megszerzése közben horogra akadhatnak, majd a víz alá húzódva elpusztulhatnak. A nagy test és a rekordméretű szárny tehát nem védi ki az emberi eredetű veszélyeket.

A 3,63 méteres adat ezért egyszerre szól egy rendkívüli testi adottságról és annak pontos értelmezéséről. A rekord egyetlen dokumentált hím példány mért szárnyfesztávolsága; nem átlagérték, nem a faj testhossza, és nem bizonyíték arra, hogy minden ma élő vándoralbatrosz hasonlóan nagy.

Olvass tovább a témáról: