Ingolafélék (Petromyzontidae)
Ismerd meg a csoport állatait!
Ingolafélék (Petromyzontidae) – amit érdemes tudnod
Az ingolafélék (Petromyzontidae) az ingolaalakúak rendjének egyik családja. A FishBase jelenlegi rendszerezése szerint 9 nemzetség és 45 faj tartozik ide, amelyek között tengeri vándorló, folyóvízi és egész életükben édesvízben élő ingolákat is találunk. Ebben a kategóriában a család felismeréséről, lárvakori fejlődéséről, táplálkozásáról, vándorlásáról és természetvédelmi helyzetéről olvashatsz.
Egy család az ingolaalakúakon belül
Az ingolafélék (Petromyzontidae) nem egyetlen ingolafaj, hanem az ingolaalakúak rendjének egyik családja. A rend másik két családja a Geotriidae és a Mordaciidae, ezért az ingolafélék adatai nem vonatkoznak automatikusan minden ingolára.
A FishBase jelenlegi összesítése 9 nemzetséget és 45 fajt sorol a Petromyzontidae családba. A rendszertani felosztás idővel változhat, ezért a fajszámot mindig az adott adatbázis frissítése alapján érdemes értelmezni.
Jellegzetes, állkapocs nélküli testfelépítés
Az ingolafélék teste hosszú, hengeres és pikkelytelen, páros úszóik nincsenek. A fejük mögött hét pár külső kopoltyúnyílás látható, a szájuk pedig kör alakú, tapadásra is alkalmas tölcsér.
Ez a testfelépítés jól megkülönbözteti őket a legtöbb ismert haltól. A család fajai között azonban a szájtölcsér fogazata, a test színezete és a kifejlett kori életmód is eltérhet.
Lárvaként a meder üledékében élnek
Az ingolafélék lárváit ammocétáknak nevezik. A kikelés után a lassabb folyású, finom üledékű folyó- és patakszakaszokon ássák be magukat az iszapba vagy a homokos mederanyagba.
Ebben a szakaszban még vakok és fogatlanok, és a vízből kiszűrt algákkal, törmelékkel, valamint apró szerves részecskékkel táplálkoznak. A lárvaélet hossza fajonként és a környezeti feltételektől függően változik.
Átalakulás után többféle életmód következhet
Az átalakulás során kialakul a szem, megjelenik a fogazott szájtölcsér, és az ingola elhagyja a lárvakori, üledékbe fúródó életmódot. Egyes fajok ezután más halakhoz tapadva azok testnedveivel és szöveteivel táplálkoznak.
Nem minden ingolaféle eszik kifejlettként. Több faj átalakulás után már alig vagy egyáltalán nem táplálkozik, hanem a korábban felhalmozott tartalékait használja fel a szaporodásig.
Folyóvízi, tavi és tengeri kapcsolat
Az ingolafélék életciklusa gyakran többféle vízi élőhelyet kapcsol össze. A lárvák folyók és patakok üledékes mederrészein fejlődnek, egyes fajok kifejlettként tavakba vagy a tengerbe vándorolnak, majd szaporodni visszatérnek az édesvízbe.
Más fajok egész életüket folyókban vagy patakokban töltik. A Tiszai ingola (Eudontomyzon danfordi) például édesvízi, folyóvízhez kötődő faj; kifejlett egyedei más halakon élősködhetnek vagy elhullott halakat fogyaszthatnak.
Ívás kavicsos mederszakaszokon
Az ívás rendszerint folyóvízben történik, gyakran kavicsos mederszakaszokon. Az ingolák a kavicsok között mélyedést készíthetnek, amelybe a nőstény lerakja az ikrákat, majd a kikelő lárvák megfelelő, finom üledékű nevelőhelyet keresnek.
Az ívóhely és a lárvák élőhelye nem feltétlenül ugyanaz a mederszakasz. Emiatt egy folyó akadálymentes kapcsolata, a megfelelő mederanyag és a természetes vízjárás egyaránt fontos lehet a fajok fennmaradásához.
Élőhelyek és védelmi feladatok
Az ingolafélék több életszakasza miatt érzékenyen reagálhatnak a folyók feldarabolására. A gátak, duzzasztók és rosszul kialakított átereszek akadályozhatják a szaporodási vándorlást, a kotrás és a meder átalakítása pedig csökkentheti a lárvák számára alkalmas üledékes élőhelyek kiterjedését.
A védelemben ezért fontos a folyók átjárhatóságának javítása, az ívóhelyek és a lassú folyású, finom üledékű mederrészek megőrzése, valamint a vízminőség védelme. Az intézkedéseket fajonként kell megtervezni, mert a vándorló és a helyben maradó ingolafélék igényei eltérhetnek.