Kardfarkúak (Xiphosurida)
Válassz alcsoportot!1
Ismerd meg a csoport állatait!
Kardfarkúak (Xiphosurida) – amit érdemes tudnod
A kardfarkúak (Xiphosurida) az ízeltlábúak közé tartozó tengeri csáprágósok, nem valódi rákok. Páncélszerű testük, öt pár járólábuk, könyvkopoltyúik és hosszú faroknyúlványuk több százmillió éve jól felismerhető testfelépítést alkot, miközben a ma élő négy faj sekély tengeri és torkolati élőhelyekhez kötődik. Kategóriánkban az azonosítás, a szaporodás, a táplálkozás, az ökológiai szerep és a természetvédelmi jelentőség kerül a középpontba.
Nem rákok, hanem csáprágós ízeltlábúak
A kardfarkúak neve megtévesztő lehet, mert a hétköznapi elnevezésükben gyakran szerepel a rák szó, de nem a rákok közé tartoznak. Az Arthropoda törzs tengeri csáprágósai, így evolúciós rokonságuk közelebb áll a pókszabásúakhoz, például a pókokhoz és a skorpiókhoz, mint a tízlábú rákokhoz.
A Xiphosurida rend ma élő képviselői egyetlen élő családba, a tőrfarkúfélékhez (Limulidae) tartoznak. A rendnek gazdag fosszilis története van, a kardfarkúak ősei legalább a késő ordovíciumból, mintegy 445 millió évvel ezelőttről ismertek.
A jellegzetes páncél és a kard alakú farok
Testük három fő részre tagolható: az elülső, patkó alakú páncélra, a mögötte található hasi részre és a hosszú, hegyes faroknyúlványra, amelyet telzonnak nevezünk. A farok nem fullánk, nem mérgező, és nem támadásra szolgál: az állat ezzel segíthet magán, ha a hullámzás a hátára fordítja.
A hasi oldalon öt pár járóláb található. Ezek nemcsak a mozgásban vesznek részt, hanem a táplálék felaprításában és a szájhoz továbbításában is közreműködnek. A test alatt elhelyezkedő könyvkopoltyúk a légzést és bizonyos mértékig az úszást is segítik.
Négy ma élő faj két nagy elterjedési területen
A kardfarkúaknak jelenleg négy élő faját ismerjük. Az Atlanti-óceán nyugati partvidékén él az atlanti tőrfarkú (Limulus polyphemus), míg a másik három faj Ázsia part menti vizeiben fordul elő: a háromtüskés tőrfarkú (Tachypleus tridentatus), a parti tőrfarkú (Tachypleus gigas) és a mangrovetőrfarkú (Carcinoscorpius rotundicauda).
Élőhelyük a sekély tengeri víz, a torkolat, az öböl és az árapályzóna lehet. A tojások és a fiatal állatok többnyire a part közelében, homokos vagy iszapos aljzaton fejlődnek, a kifejlett egyedek pedig mélyebb parti vizekben is megjelenhetnek.
A part menti ívás az árapályhoz igazodik
A szaporodási időszakban a kardfarkúak a sekélyebb parti vizek és a homokos fövenyek felé vonulnak. Az ívás időzítésében fontos szerepe lehet az árapálynak, valamint az újhold és a telihold körüli magasabb vízállásnak.
A nőstény a homokba mélyített fészkekbe rakja tojásait, miközben a hím gyakran a hátán kapaszkodik. A lárvák a kikelés után a kifejlett állatokhoz hasonlítanak, de még kisebbek, és a faroknyúlványuk is rövidebb. Növekedésük vedlésekkel jár.
Az aljzaton keresnek táplálékot
A kardfarkúak fenéklakó állatok, amelyek az aljzat felszínén vagy részben abba temetkezve keresnek táplálékot. Fogyaszthatnak férgeket, kisebb puhatestűeket, rákokat, algákat és más, lassan mozgó vagy az üledékben élő szervezeteket.
Nincs olyan állkapcsuk, mint a gerinceseknek, ezért a járólábak tövén található tüskés lemezek és a szájszervek együtt aprítják fel, majd továbbítják a táplálékot. Mozgásuk közben az üledéket is átforgathatják, ezzel hatással vannak a tengerfenék anyagának eloszlására.
Tojásaik fontos táplálékot jelentenek
A kardfarkúak tojásai a part menti táplálékhálózat fontos részei. Az ívóhelyeken nagy tömegben megjelenő tojásokat parti madarak, halak, tengeri teknősök és más állatok is fogyasztják.
Ez különösen azokra a vonuló madarakra jelentős, amelyek hosszú útjuk közben a partvidéken pihennek meg. A tojásokból származó energia segítheti őket a vonulás folytatásában, ezért a kardfarkúak szaporodóhelyeinek állapota más fajok fennmaradására is hatással lehet.
Természetvédelmi és orvosi jelentőség
A kardfarkúakat az élőhelyek átalakítása, a part menti szennyezés, a túlzott gyűjtés és a szaporodóhelyek zavarása is veszélyeztetheti. Az ázsiai fajok közül a háromtüskés tőrfarkú veszélyeztetett, míg a másik két ázsiai faj állapotáról még hiányosak az adatok. Az atlanti tőrfarkút a Természetvédelmi Világszövetség sebezhetőként tartja nyilván.
A kardfarkúak réztartalmú, kékes színű vére olyan anyagot tartalmaz, amelyet bakteriális méreganyagok kimutatására használnak gyógyszerek, oltóanyagok és orvosi eszközök ellenőrzésében. Emiatt a természetvédelmi intézkedéseknek egyszerre kell óvniuk a part menti állományokat, a szaporodóhelyeket és az állatok felelős felhasználását.