Óriástintahal

Az óriáskalmár a legnagyobb ismert gerinctelenek közé tartozik, de nem a világ legnagyobb állata: ebben a kék bálna messze megelőzi. A kalmár teljes hossza a két hosszú fogókarral együtt rendkívüli lehet, a tömegét azonban a korábbi becslések gyakran túlbecsülték. A hiteles adatok szerint a legnagyobb példányok hossza körülbelül 13–18 méter lehet, miközben a tömegük példányonként erősen eltér.

A teljes hosszúságot a köpeny végétől a fogókarok csúcsáig mérik, ezért az érték attól is függ, hogy a karok mennyire nyújtottak. Érett példányoknál körülbelül 11 méteres átlagos teljes hosszúságot közöltek, a ritka nagy egyedek pedig 13–18 méteresek is lehetnek. A nőstények általában nagyobbra nőnek a hímeknél, ezért a nemek közötti különbség a legnagyobb példányoknál különösen feltűnő.

Az óriáskalmár a világ óceánjaiban fordul elő, főként a kontinentális és szigeti lejtők közelében. A faj rendszerint néhány száz méteres mélységben él, de a megfigyelési adatok szerint körülbelül 200–900 méter között is előkerülhet. A példányok többségét mérsékelt vagy hideg vizekből ismerjük, míg a trópusi és a magas sarkvidéki térségekben ritkábban találják meg.

Gyomortartalmi vizsgálatok és a rokonságából ismert vadászati módszerek alapján főként mélytengeri halakat és más kalmárokat fogyaszt. Két hosszú fogókarjával ragadja meg a zsákmányt, majd rövidebb karjaival a csőrszerű szájszervhez húzza. A kemény csőr apró darabokra vágja a táplálékot, mert a kalmár nem képes egészben lenyelni a nagyobb zsákmányt.

Nincs ismert, hiteles adat arról, hogy az óriáskalmár emberre támadott volna. A faj természetes környezetében, nagy mélységben él, ezért a találkozás eleve rendkívül valószínűtlen. Erős karjai és fogazott tapadókorongjai elvileg komoly sérülést okozhatnának, de ez nem jelenti azt, hogy az állat rendszeresen vagy célzottan megtámadná az embert. Megfigyelésekor a távolságtartás a helyes eljárás.

A kifejlett óriáskalmár legismertebb ragadozója az ámbráscet. A cetek gyomrában és testükön talált óriáskalmár-csőrök, illetve kör alakú sérülések azt mutatják, hogy a két állat rendszeresen találkozik a mélyben. Fiatal kalmárokat más mélytengeri halak és cápák is fogyaszthatnak, de ezekről az életszakaszokról sokkal kevesebb közvetlen megfigyelés áll rendelkezésre.

A rendelkezésre álló adatok szerint az óriáskalmár élettartama valószínűleg öt évnél rövidebb, de ezt nem sikerült minden állományra és minden életszakaszra pontosan igazolni. A becslések növekedési jelekből, például a mészes egyensúlyozó szervek rétegeiből származnak. A gyors növekedés és az egyszeri szaporodásra utaló jelek egy rövid, intenzív életciklussal egyeztethetők össze.

Igen. Élő példányt természetes környezetében először 2004-ben figyeltek meg japán kutatók a Csendes-óceánban, a Bonin-szigetek közelében. A kutatócsapat csalit engedett le a mélybe, és a kamerával rögzített állat később rövid időre a felszín közelébe is került. 2012-ben már szabadon úszó példányt is sikerült filmre venni, ami sokkal többet árult el a mozgásáról.

A kalmár a köpenyüregébe vizet szív, majd azt a tölcsérén keresztül nagy erővel kipréseli. Ez a sugárhajtás gyors előrehaladást és hirtelen irányváltoztatást tesz lehetővé, miközben az úszólebenyek finomabb mozgással segítik a helyzet megtartását. A mélyben valószínűleg energiát takarít meg, és a lassú sodródást csak akkor szakítja meg, amikor zsákmányt üldöz vagy veszély elől menekül.