A faj legfontosabb adatai
Rendszertani besorolás
Ismerd meg közelebbről!
Röpképtelen óriás az északi tengereken
Az óriásalka az alkafélék egyik legnagyobb, mára kihalt képviselője volt. Körülbelül 70 centiméteres magasságával és akár 5 kilogrammos tömegével jóval nagyobb volt a ma élő alkáknál.
Szárnya rövidre zsugorodott, ezért repülni nem tudott. A víz alatt viszont erős szárnycsapásokkal hajtotta magát, és a nyílt tengeren kereste táplálékát.
Szigetekhez kötött költőélet
A költéshez alacsony, sziklás szigetekre volt szüksége, ahová a tenger felől könnyen kijuthatott. A történelmi feljegyzések szerint a költőtelepek kevés, elszigetelt helyre összpontosultak.
A nőstény rendszerint egyetlen nagy tojást rakott. A kevés utód miatt egy-egy telep pusztulása különösen súlyos veszteséget jelentett az egész állománynak.
Gyors út a tengerbe
A rendelkezésre álló adatok szerint a fióka rendkívül gyorsan hagyhatta el a költőhelyet, akár kilencnapos korban. Ez nem jelentett teljes önállóságot: elképzelhető, hogy a szülők a tengeren tovább etették és vezették.A gyors tengerre költözés csökkenthette a szárazföldi ragadozók veszélyét, ugyanakkor a fiókának már korán úsznia és merülnie kellett. Ezt a fejlődést főként rokon fajok és…
Az emberi üldözés emléke
Az óriásalkát a költőszigeteken könnyű volt elfogni, mert nem tudott elrepülni. Húsáért, zsírjáért, tolláért és tojásáért nagy számban pusztították, később pedig a ritka példányok és tojások a gyűjtők számára is értékessé váltak.1844-ben az izlandi Eldey-szigeten megölték az utolsó igazolt költőpárt, és a tojásukat is összetörték. A faj története ma annak egyik legismertebb példája, hogyan vezethet…
Elterjedés
Országok és földrajzi területek szerinti áttekintés; a színezés nem jelenti a teljes jelölt terület benépesítését.
Az Észak-Atlanti-óceán partvidékei és szigetei
Az óriásalka az Észak-Atlanti-óceán északi részén élt, költőtelepei főként Newfoundland, Izland és a Brit-szigetek szigetein voltak. A nem költő időszakban a kanadai partvidéktől Grönlandon és Izlandon át Észak-Európáig mozoghatott; délebbi maradványok is ismertek, de ezek nem mindenütt jelentenek rendszeres előfordulást.
Az állat élete egy pillantásra
Mikor aktív?
Nappal aktív tengeri madár volt; a költési időn kívül ideje nagy részét a nyílt tengeren tölthette.
Hogyan él?
A költőszigeteken sűrű telepekben élt, a tengeren pedig kisebb csoportokban táplálkozott.
Hogyan mozog?
Röpképtelen volt, de kiválóan úszott és merült; a tengerben nagy távolságokat tehetett meg.
Mivel táplálkozik?
Főként halakat és más tengeri zsákmányt fogyaszthatott, amelyet víz alatt üldözött.
Szaporodás és utódgondozás
Évente egy tojást rakhatott; a két szülő felváltva kotolhatott és gondozhatta a fiókát.
Ember közelében
Az ember könnyen elejthette a költőtelepeken; húsáért, zsírjáért, tolláért, tojásáért és később múzeumi példányként vadászták.
Mi veszélyezteti?
A nagyüzemi vadászat és a tojásgyűjtés megtizedelte a költőtelepeket. A ritkuló madarakra később a múzeumi gyűjtők is nagy nyomást gyakoroltak.
Mekkora hozzád képest?
Közös méretarány. A rajz jellemző testformát szemléltet. Az ember magassága 170 cm.
Mikor találkozhatsz vele?
Észak-Atlanti-óceán, történelmi elterjedés
Január · Nem jellemző az előfordulása
A faj kihalt, ezért ma már egyik hónapban sem figyelhető meg vadon.
Február · Nem jellemző az előfordulása
A faj kihalt, ezért ma már egyik hónapban sem figyelhető meg vadon.
Március · Nem jellemző az előfordulása
A faj kihalt, ezért ma már egyik hónapban sem figyelhető meg vadon.
Április · Nem jellemző az előfordulása
A faj kihalt, ezért ma már egyik hónapban sem figyelhető meg vadon.
Május · Nem jellemző az előfordulása
Történetileg ekkor kezdődhetett a költési időszak, de élő példányok már nincsenek.
Június · Nem jellemző az előfordulása
A történelmi kolóniákon ilyenkor költhetett, ma azonban már kihalt faj.
Július · Nem jellemző az előfordulása
A fiókák felnevelése a nyárra eshetett, de a faj 1844 óta kihaltnak számít.
Augusztus · Nem jellemző az előfordulása
A költőtelepek elhagyása után a tengeren táplálkozhatott, ma már nincs jelen.
Szeptember · Nem jellemző az előfordulása
Történetileg az Atlanti-óceán északi részén mozoghatott, ma azonban kihalt.
Október · Nem jellemző az előfordulása
A hideg tengeri vizekben telelhetett, de természetes állománya már nem létezik.
November · Nem jellemző az előfordulása
A faj kihalt, ezért ma már egyik hónapban sem figyelhető meg vadon.
December · Nem jellemző az előfordulása
A faj kihalt, ezért ma már egyik hónapban sem figyelhető meg vadon.
Melyik madárral tévesztheted össze?
Hasonlítsd össze a jellegzetes bélyegeket!
Óriásalka
Az óriásalka röpképtelen, mintegy 70 cm magas és jóval nehezebb madár volt. Nagy fehér szemfoltja és hatalmas teste is feltűnő.
Alka
Alca torda
Az alka ma is élő, repülni képes tengeri madár. Kisebb termetű, keskenyebb a csőre, és a fehér szemfoltja nem olyan nagy.
Óriásalka
Az óriásalka csőre hosszú, mély és barázdált volt, teste fekete-fehér, szárnya pedig rövid, úszásra alkalmas.
Lunda
Fratercula arctica
A lunda kisebb, zömök madár, költési időben élénk narancssárga csőrpajzsot és színes csőrt visel.
Óriásalka
Az óriásalka sokkal nagyobb és röpképtelen volt, lábai pedig előrébb helyezkedtek el a szárazföldi mozgáshoz.
Lumma
Uria aalge
A lumma karcsúbb, hosszú, hegyes csőrű, és ügyesen repül a költősziklák között.
Tojástól az első repülésig
Kövesd végig a fejlődés szakaszait!
Tojás és kotlás
A nőstény rendszerint egyetlen nagy tojást rakott, amelyet a két szülő felváltva költhetett.
Fészekben fejlődés
A fióka gyorsan fejlődhetett, és becslések szerint már körülbelül kilenc nap után elhagyta a szárazföldi költőhelyet.
Fészekelhagyás és repülés
A fiatal óriásalka a tengerbe költözött, és valószínűleg ott folytatta fejlődését a szülők segítségével.
A két utolsó madár
Az óriásalka utolsó biztosan ismert példányait 1844 júniusában, az izlandi Eldey-szigeten ölték meg. A két madár egy költőpár lehetett, amelyet a gyűjtők számára akartak megszerezni.
A beszámolók szerint a tojás is elpusztult. Bár későbbi észlelésekről születtek hírek, 1844 után nincs olyan bizonyíték, amely élő óriásalkát kétséget kizáróan igazolna.
A világ legnagyobb alkatípusú tengeri madara
A faj nem volt pingvin, noha röpképtelensége, fekete-fehér tollazata és víz alatti életmódja miatt sokan hozzá hasonlítják. Az óriásalka az északi félteke tengereinek különleges, önálló fejlődési vonalát képviselte.
Legközelebbi ma élő rokona az alka. A két faj hasonlóan használja a szárnyát úszásra, de az alka megőrizte repülőképességét, ezért a költősziklák és a tenger között könnyebben mozog.
Kevés költőhely, nagy sebezhetőség
A történelmi adatok alapján az óriásalka nem sok, nagy kolóniában költött. A legismertebb telep a kanadai Newfoundland közelében fekvő Funk-szigeten volt, míg az utolsó ismert telep Izland mellett, Eldeyn maradt fenn.
A madarak tömegesen gyűltek össze ezeken a helyeken, így a vadászok egyszerre sok egyedet érhettek el. A kevés költőhely és az évente rendszerint csak egy tojás miatt az állomány a nagyarányú pusztítást nem tudta kiheverni.
Képgaléria
Kérdések és válaszok
Mikor halt ki az óriásalka?
Az utolsó igazolt óriásalkákat 1844-ben ölték meg az Izland délnyugati partjainál fekvő Eldey-szigeten. Két felnőtt madárról van szó, amelyek feltehetően költőpárt alkottak. Későbbi, bizonytalan észlelések előfordultak, de 1844 után nincs olyan hiteles bizonyíték, amely élő példány fennmaradását igazolná.
Miért pusztult ki az óriásalka?
A kihalás fő oka az emberi túlhasználat volt. A madarakat húsukért, zsírjukért, tollukért és tojásaikért tömegesen fogták el, különösen a költőtelepeken. Amikor már ritkává váltak, a múzeumi gyűjtők és a magángyűjtők is egyre többet fizettek a tojásokért és a bőrökért, így a megmaradt állományra még nagyobb nyomás nehezedett.
Tényleg nem tudott repülni?
Igen. Az óriásalka szárnya rövid és erőteljes volt, ezért repülésre nem, hanem úszásra és merülésre használta. A szárazföldön ügyetlenül mozgott, a vízben viszont kiválóan haladt. Röpképtelensége a költőszigeteken különösen sebezhetővé tette, mert a vadászok a nagy telepeken könnyen elfoghatták a madarakat.
Mekkora volt az óriásalka?
A faj körülbelül 70 centiméter magas lehetett, tömege pedig akár 5 kilogrammot is elérhetett. Ezzel jóval nagyobb volt a ma élő alkánál és a lundánál. A teste zömök, a csőre nagy és barázdált, tollazata pedig fekete-fehér volt. A két ivar külső különbségeiről kevés biztos adat maradt fenn.
Mit evett az óriásalka?
A részletes étrendi adatok hiányosak, mert a faj még a modern madártan kialakulása előtt kihalt. Testfelépítése és közeli rokonai alapján főként halakat és más kisebb tengeri állatokat zsákmányolhatott. A táplálékot a víz alatt üldözte, és a rövid szárnyaival hajtotta magát. A költési időn kívül valószínűleg a nyílt tengeren táplálkozott.
Hol élt az óriásalka?
Az óriásalka az Észak-Atlanti-óceán hideg vizeiben élt. Költőhelyei közé tartoztak Newfoundland környékének szigetei, Izland partvidéke és a Brit-szigetek egyes szigetei. A tengeren a kanadai partoktól Grönlandon és Izlandon át Észak-Európáig mozoghatott. Csontmaradványai délebbi területekről is előkerültek, de ezek nem mind jelentettek rendszeres jelenlétet.
Hány tojást rakott egy fészekaljba?
A nőstény rendszerint egyetlen nagy tojást rakott. Ez a szaporodási stratégia azt jelentette, hogy egy költési időszakban kevés utód születhetett, és egyetlen tojás elvesztése is komoly veszteséget okozott. A tojást a két szülő felváltva kotolhatta, a kelési időt pedig körülbelül 44 napra becsülik. A fióka ezután gyorsan a tengerbe költözhetett.
Miért hasonlítják a pingvinekhez?
Az óriásalka fekete-fehér tollazata, rövid szárnya és víz alatti mozgása miatt külsőleg emlékeztethetett a pingvinekre. Rendszertanilag azonban nem volt pingvin: az alkafélék közé tartozott, és az északi féltekén élt. A hasonlóság életmódbeli alkalmazkodás eredménye. A két csoport egymástól függetlenül vált úszásra és merülésre alkalmassá.
Ez is érdekelhet
Hasonló állatok
Hasonlítsd össze más állatokkal!
Fotó: Mike Pennington · Wikimedia Commons · CC BY-SA 2.0