Nautilusok (Nautilida)
Válassz alcsoportot!1
Ismerd meg a csoport állatait!
Nautilusok (Nautilida) – amit érdemes tudnod
A Nautilida a fejlábúak osztályának rendje, amelynek ma élő képviselői a Nautilidae családba tartoznak. A nautiluszok különleges, kamrákra tagolt külső héjuk segítségével szabályozzák felhajtóerejüket, és a tintahalaktól, szépiáktól, valamint polipoktól eltérően nem változtatják gyorsan a testük színét. Lassú növekedésük, késői ivarérettségük és kevés utódjuk miatt a héjukért folytatott halászat különösen komoly veszélyt jelenthet rájuk.
Egy rend a fejlábúak között
A Nautilusok, vagyis a Nautilida a puhatestűek törzsén belül a fejlábúak osztályába tartozó rend. Nem egyetlen fajról vagy családról van szó: a rendnek fosszilis képviselői is ismertek, ma élő tagjai pedig a Nautilidae családba sorolhatók.
A nautiluszok közeli rokonai a tintahalaknak, a szépiáknak és a polipoknak, de testfelépítésük több fontos vonásban eltér tőlük. A legfeltűnőbb különbség a külső, kamrákra osztott héj, amelyben az állat csak a legnagyobb, nyitott kamrát tölti ki.
A spirális héj mint természetes felhajtóerő-szabályozó
A nautilusz héja egymás után kialakult kamrákból áll. Az állat a kamrákat összekötő szifón keresztül folyadékot mozgat, így változtatni tudja a test felhajtóerejét, és szabályozhatja, milyen mélységben helyezkedik el a vízben.
A mozgásban a köpenyüregből kipréselt víz is segít. A vízsugár irányának módosításával a nautilusz előre, hátra vagy oldalirányban is haladhat, bár úszása általában lassabb, mint sok más fejlábúé.
Mélyebb zátonylejtők lakói
A ma élő nautiluszok főként az Indiai-óceán és a Csendes-óceán nyugati részének trópusi, part menti vizeiben fordulnak elő. Nappal gyakran a mélyebb zátonylejtőkön és víz alatti szakadékok közelében tartózkodnak, éjszaka pedig sekélyebb vízrétegekbe húzódhatnak táplálkozni.
A pontos mélységtartomány fajonként és élőhelyenként változik. A Nautilus pompilius előfordulását az IUCN 100 és 800 méter közötti mélységből jelzi, míg egyes megfigyelések szerint a napi függőleges mozgás ennél szűkebb helyi tartományban is történhet.
Tapogatók tapadókorongok nélkül
A nautiluszoknak sok, tapogatószerű függelékük van a szájuk körül, de ezek nem viselnek olyan tapadókorongokat, mint a polipok karjai vagy a tintahalak tapogatói. A függelékek érintéssel és kémiai érzékeléssel segítik a környezet, illetve a táplálék felderítését.
A nautiluszok főként rákokat, kisebb állatokat és elpusztult tengeri élőlényeket fogyasztanak. A zsákmányt csőrszerű szájszervükkel ragadják meg és darabolják fel, majd a radulával, vagyis apró fogacskákkal borított reszelőnyelvvel tovább aprítják.
Lassú növekedés és hosszú élet
A nautiluszok a legtöbb fejlábúhoz képest hosszú életűek. Körülbelül 15 - 20 évig vagy még tovább is élhetnek, és az ivarérettséget csak nagyjából 10 - 15 éves korukban érik el.
A nőstények viszonylag kevés, nagy méretű tojást raknak, amelyek kifejlődése körülbelül egy évig tarthat. Ez a lassú életmenet azt jelenti, hogy az állományok a túlzott halászati nyomás után nehezen tudnak helyreállni.
A „fosszília” elnevezés mögötti valóság
A nautiluszokat gyakran „élő kövületként” említik, mert alapvető testfelépítésük nagyon régi fejlődési vonalat képvisel. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a ma élő fajok változatlanul fennmaradtak volna, vagy hogy az evolúció nem érintette őket.
A mai nautiluszok egy hosszú földtörténeti múlt utolsó, kevés fajból álló ágát képviselik. A fosszilis nautilidák sokkal változatosabbak voltak, mint a jelenleg élő formák, ezért a rend története jóval gazdagabb a ma megfigyelhető állatoknál.
Héjkereskedelem és természetvédelem
A nautiluszok héját dísztárgyként, ékszerként és emléktárgyként is értékesítik. A lassú növekedés, a késői ivarérettség és a kevés utód miatt a héjakért folytatott célzott halászat helyi állománycsökkenést okozhat.
A Nautilidae család 2016 óta szerepel a CITES-egyezmény II. függelékében, amely a nemzetközi kereskedelmet ellenőrzi. A Nautilus pompilius az IUCN 2026-os értékelése szerint sebezhető, állománya pedig csökkenő tendenciát mutat.