Márványos réce

A nevét a tollazat jellegzetes mintázatáról kapta. A halvány barnásszürke alapszínt krémszínű foltok és pettyek törik meg, ezért a madár teste márványos hatású. A mintázat nem éles csíkokból áll, hanem elmosódó foltokból, amelyek különösen jól rejtik a sekély vizek partján, a nádasok és az elszáradt növények között.

A márványos réce testhossza általában 39-42 centiméter. A hímek tömege rendszerint 535-590 gramm, a tojóké 450-535 gramm. A két ivar tollazata hasonló, ezért a méretkülönbség terepen önmagában nem mindig feltűnő. A hosszú nyak, a keskeny csőr és a kissé nyúlánk testalkat együtt adja a faj elegáns megjelenését.

Elterjedési területe széttagoltan húzódik a Földközi-tenger térségétől Észak-Afrikán és a Közel-Keleten át Közép-Ázsiáig. Sekély édesvízi tavakat, mocsarakat, lagúnákat és brakkvizes vizeket használ, főleg akkor, ha a partot sűrű növényzet borítja. A költőhelyek és a telelőterületek nem minden állomány esetében azonosak.

Tápláléka vegyes: magvakat, zöld növényi részeket, vízi rovarokat és más apró gerincteleneket fogyaszt. Többféleképpen keres táplálékot, például csőröz a sekély vízben, előrebukik, a vízinövények között kutat, és néha rövid időre merül is. A táplálék összetétele az évszaktól, a vízmélységtől és a helyi növényzettől függ.

A költés időzítése az elterjedési terület különböző részein eltérhet, de általában tavasszal és nyáron zajlik. A tojó vízhez közeli, növényzettel takart fészket készít, majd rendszerint 7-14 tojást rak. A kotlás 25-27 napig tart. A hím udvarláskor rövid, halk jee-hangot adhat, egyébként a faj többnyire csendes.

A márványos réce fiókái fészekhagyók, ezért nem maradnak hosszú ideig a fészekben. Miután megszáradtak, a tojó vezetésével a parti növényzet között kezdenek mozogni és táplálékot keresni. Ez nem jelenti azt, hogy már röpképesek: a család először a vízen és a sűrű növényzetben mozog, a repüléshez szükséges tollazat később fejlődik ki.

Magyarországon a márványos réce ritka kóborló, rendszeres költő- vagy telelőállománya nem ismert. Korábbi megfigyelései között több történeti adat szerepel, de a faj nem tartozik a hazai vizes élőhelyek rendszeresen jelen lévő récéi közé. Egy példány azonosításakor különösen fontos a sötét szemfolt, a halvány pettyezés és a szárnytükör hiányának együttes ellenőrzése.

A legfontosabb veszélyt a sekély vizes élőhelyek elvesztése és leromlása jelenti. A lecsapolás, a vízszint mesterséges változtatása, a szennyezés, az aszály és a parti növényzet eltávolítása egyaránt csökkenti a költő- és táplálkozóhelyeket. Egyes térségekben a vadászat, a tojásgyűjtés, a zavarás és az inváziós fajok is hozzájárulnak az állományok fogyásához.