Állkapcsos nadályok (Arhynchobdellida)
Válassz alcsoportot!1
Ismerd meg a csoport állatait!
Állkapcsos nadályok (Arhynchobdellida) – amit érdemes tudnod
Az állkapcsos nadályok (Arhynchobdellida) a piócák közé tartozó, főként édesvízi és szárazföldi életmódú állatok rendszertani csoportja. Nevük a szúróormány hiányára, illetve több képviselőjük három fogazott állkapcsára utal, de a csoportban ragadozó, vérszívó és részben szárazföldi fajok is vannak. A besorolásuk a korszerű molekuláris vizsgálatok miatt változik, ezért egyes adatbázisok eltérő rendi vagy alrendi felosztást használnak.
Milyen állatok tartoznak ide?
Az Arhynchobdellida a gyűrűsférgek törzsén belül a piócákhoz tartozó, hagyományosan rendként kezelt csoport. Nem egyetlen családot vagy nemzetséget jelöl: több család, köztük az állkapcsos nadályfélék (Hirudinidae), a Haemopidae és az Erpobdellidae is ide sorolható.
A rendszertani felosztás nem teljesen egységes. A korábbi rendszerek főként a szúróormány hiányára építettek, az újabb molekuláris vizsgálatok viszont több korábbi csoport rokonsági viszonyait átrendezték.
A szúróormány helyett állkapocs
Az állkapcsos nadályoknak nincs kifordítható szúróormányuk. Sok faj három, sugarasan elhelyezkedő, apró fogakkal felszerelt állkapoccsal ejt sebet a táplálékon vagy a gazda bőrén.
A piócák testének két végén tapadókorong található. Ezekkel rögzítik magukat az aljzathoz vagy a gazdához, és segítségükkel a szárazföldön is jellegzetes, hurokszerű mozgással haladnak.
Édesvízben és nedves szárazföldön
A csoport sok képviselője tavakban, lassú folyású vizekben, patakokban és mocsaras élőhelyeken él. Gyakran az iszapos vagy növényzettel benőtt part mentén keresnek táplálékot.
Más fajok nedves erdőkben és párás trópusi területeken fordulnak elő. A szárazföldi piócák aktivitása általában a nedves időjáráshoz kötődik, mert bőrük kiszáradását csak nedves környezetben tudják elkerülni.
Nem mindegyikük vérszívó
Az állkapcsos nadályok között vannak olyan fajok, amelyek átmenetileg tapadnak gerincesekre, és azok vérével táplálkoznak. Egyes vérszívó fajok halakat, kétéltűeket, madarakat vagy emlősöket is megtámadhatnak, és nyáluk véralvadást gátló anyagokat tartalmaz.
Más képviselők ragadozók: férgeket, csigákat, rovarlárvákat, apró rákokat vagy más gerincteleneket fogyasztanak. Ezért egy pióca külsejéből önmagában nem lehet megállapítani, hogy vérszívó életmódú-e.
Három jellegzetes képviselő
Az orvosi pióca (Hirudo medicinalis) édesvízi, vérszívó faj, amely főként Európa területén őshonos. A Haemopis sanguisuga ragadozó életmódú nadály: vízi gerincteleneket és elpusztult vagy legyengült állatokat is fogyaszthat.
Az Erpobdella octoculata szintén ragadozó édesvízi faj, táplálékának jelentős részét árvaszúnyoglárvák és gyűrűsférgek alkotják. Ezek a példák jól mutatják, mennyire eltérő lehet a csoporton belüli táplálkozás.
Hogyan találják meg a táplálékot?
A piócák a víz rezgéseit, az érintést, a hőmérsékletet és a fényviszonyokat is érzékelik. A vérszívó fajok a közeledő gazda mozgására vagy a vízben keltett zavarásra reagálhatnak.
A ragadozó fajok többnyire az aljzaton, növények között vagy kövek alatt kutatnak zsákmány után. Egyesek egészben nyelik le a kisebb zsákmányt, mások a lágyrészekből szívják ki a tápanyagokat.
Szerepük a vizes élőhelyeken
Az állkapcsos nadályok a vizes élőhelyek táplálékhálózatának részei. A ragadozó fajok szabályozhatják egyes apró gerinctelenek mennyiségét, miközben maguk is más állatok táplálékául szolgálhatnak.
A vérszívó fajok kapcsolatot teremtenek a vízi környezet és a különböző gerinces gazdák között. Élőhelyük állapotát az állóvizek kiszáradása, a partok átalakítása és a vízinövényzet eltűnése is befolyásolhatja.


